2008.04.16. 02:28
TISZK-es zárókonferencia
Szombathely (ncs) - Szakmai konferenciával zárult hétfőn a Savaria Térségi Integrált Szakképző Központ Kht. (TISZK) szakképzés fejlesztési projektje. A rendezvényen a megye és a régió szakképzésének jövőjéről tartottak előadásokat.
A projekt megvalósítása során infrastrukturális beruházásra és új oktatási eljárások bevezetésére került sor majd egymilliárd forintos értékben. A fő beruházás a TISZK képzési központ volt, ahol a legkorszerűbb, az iparban is használt eszközökkel képzik a diákokat. A milliárdos összegből nyolc Vas megyei társult szakközépiskola is részesedett egyenként 8 millió forinttal, amiből az intézmények helyi szinten komoly fejlesztéseket hajthattak végre.
A hétfői projektzáró konferencián Szabó Leventéné Kovács Andrea, a TISZK ügyvezetője előadásában az intézmény eddig elért eredményeiről és a jövőbeli kihívásokról beszélt. Az ügyvezető hangsúlyozta: a Savaria TISZK-nek is fontos szerepe lesz a szakemberképzésben és a felnőttképzésben is. Eddig több mint félezer diákot képeztek az intézmény falain belül. Az elkövetkező időszak egyik fontos feladata lesz a szakképzés és a vállalkozások együttműködésének összehangolása.
Dr. Gyuk Mihály, a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Egyed Gyula, a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola igazgatója előadásában kiemelte, a TISZK-ben folytatott korszerű oktatás nem csak a diákok képzését szolgálja. A társult intézmények oktatói, tanárai is számos tréningen vehettek részt, melynek közvetlen előnyeit a diákok élvezhették.
Zárásként Sári Lajos vezető szakértő a moduláris rendszerű képzés bevezetését ismertette, az előadás sok érdeklődőt vonzott. A rendszer átláthatóbbá és egyszerűbbé teheti a szakemberképzést.Eddig több mint félezer diákot képeztek az intézmény falain belül