Gazdaság

2008.09.22. 02:29

Vasi bor a legjobbak között

Budapest - A Budai Várban tartott borfesztivállal jórészt lezárult a fesztiválok időszaka, ám a borbarátok nem maradnak rendezvény nélkül, hiszen országszerte egymást érik a szüreti programok.

Erős D. Zoltán

A magyar borászok színe-java jelen volt a rendezvényen. A kevésbé ismert pincészetek számára ez kiváló - ha nem is olcsó - bemutatkozási lehetőség, míg a nagyok jó része is úgy gondolja, ha má-sutt nem is, de a budapesti borfesztiválon ott kell lenni. Így gondolja ezt Árvay Angelika is, a tokaji Árvay és Társa Pincészet marketing- és exportmenedzsere. Külön reklám talán nem is nagyon kell egy olyan pincészetnek, melynek két bora is szerepel a legjobb magyar borok top 100-as listáján. Egyik a legjelentősebbek közé tartozó hazai borversenyen elnyerte a legjobb fehér bor címet. A borászoknak legfeljebb az időpont okozhat gondot. Ugyanis az elmúlt időszak tapasztalatai szerint szeptember elején már sok helyen, különösen a Balaton környékén megkezdődik a szüret. A gazdának pedig ilyenkor a helyszínen kell lennie. Ezért sokan tettek úgy, hogy a nyitónapon jelen voltak, ám a hét végére már siettek haza szüretelni.

A borbarátok számára pedig arra is jó az ilyen alkalom, hogy tájékozódjanak az előző évi minőségről, felfedezzenek maguknak új borászatokat, új borokat. Voltak, akik ezt egy kis silabusszal tették, amelyre az előzetes információk alapján fel-írták, hogy hol és mit szeretnének kóstolni, vagy azonnal kedvelt pincészetük standját vették célba. Akadtak azonban olyanok is, akik bizony a bejárat közelében leragadtak...

A kóstolóért az idén is kóstolójeggyel kellett fizetni. Ennek darabja száz forint volt, de egy jegyért viszonylag kevés helyen kaptak egy deci bort. Talán nem is túl szerencsés, hogy a mennyiséget általában deciliterben határozzák meg, ugyanis kóstolóként ennél kevesebb is elegendő lehet. S bizonyára nagyon szuper lehetett például az a francia bor, amelyért tizennégy jegyet kértek.

Jó volt látni, hogy sok standon igazán hozzáértő fiatalok kínálták a borokat. Ez nem- csak az Árvay Pincészetnél volt így, hanem például a Dúzsi, a Gál Tibor, a Hernyák, a Sebestyén, a Takler Pince, a Vesztergombi Pince, a Vylyan, a Weninger, a Varsányi Pince, valamint mások mellett a Eurobor standján is.

Az idén vasi bort is kóstolhattak a borbarátok. A Ság hegyi Dénes Hegybirtok ugyan önálló kiállítóként nem volt jelen az eseményen, ám a forgalmazójuk igen, amely Dénes Tibor borait is kínálta. A hegybirtok díjnyertes 2006-os olaszrizlingje - a 67. helyen - bekerült a legjobb száz magyar bor közé is.

A borkedvelők számára a szervezők lehetőséget kínáltak arra is, hogy megismerjék a borversenyek világát. Az arra vállalkozó szakemberek segítségével egy órára borbíróvá válhattak. Elmélyülhettek a borbírálat menetében, a borokban felfedezhető egyedi illatokban, zamatokban. A résztvevők öt-hat bort kóstolhattak - egy-egy alkalommal tizenöten.

Ennek eredményeként végül öt kategóriában hirdették ki a fesztivál bora címet. A fehér és a rosé kategóriában megosztva lett a legjobb a Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling 2006 és a Bujdosó Pincészet Balatonboglári Altanus Cuvée 2006. A pezsgő kategória győztese a Törley Pezsgőpincészet Törley Gála pezsgője lett. Az aszúk közül az Árvay és Társa Kft. Tokaji Aszúesszencia 2003, az édes fehér kategóriában a Garamvári Szőlőbirtok 2007-es Princess gyöngyöző bora, a vörösbor kategóriában a Bock Pincészet 2004-es K.O. Cuvée-je kapta a közönségdíjat .

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlőtermelők Szövetsége 2002-ben alapította Az év pcészete kitüntetést, amellyel a bortermelő gazdaságok kollektív teljesítményét díjazza. A cím elnyerésére pályázni kell. Ezek elbírálása után 2008-ban a villányi Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet kapta ezt az elismerést. A minap hasonló elismerésben részesült a magyar-osztrák Weninger Pincészet is. Boraik az egy éven át tartó folyamatos kóstolás eredményei alapján érdemelték ki az amerikai szakfolyó-irattól, a WineSprits-től Az év borászata címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!