Gazdaság

2008.11.26. 03:29

Fókuszba kerül a kultúra

<b>Szombathely</b> - A nyugat-dunántúli régió jövő évi turisztikai elképzeléseiről cseréltek eszmét hétfőn az idegenforgalmi szolgáltatók és a kulturális programadók. A 2009-es év ugyanis Magyarországon a Kultúra Éve lesz.

Tersztyánszky Krisztina

Tama István, a Magyar Torizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója az Egy fedél alatt mottóval szervezett eszmecserén elöljáróban elmondta: az előttünk álló évben az idegenforgalmi szektornak is számolnia kell a gazdasági válság következményeivel. A vendégszámon egyelőre még nem érezhető a visszaesés, de jövőre már minden bizonnyal a szállásadók is megérzik a válságot. Ilyen körülmények között a legfőbb feladat, hogy a régió megőrizze az országos összevetésben elért pozícióját, s legalább szinten tartsa eredményeit. Az erősödő versenyben még jobb munkával, még jobb ajánlatok előkészítésével kell csábítani a vendéget. A repülőjáratok csökkenő száma, a magas költségek miatt arra is fel kell készülniük a szolgáltatóknak, hogy felértékelődnek a közelebbi úti célok, s a vendég jobban megnézi majd, hogy milyen szolgáltatást kap a pénzéért. A korábbinál is fontosabb olyan projektek kidolgozása, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. A Kultúra Évében a programszervezőknek és a szállásadóknak a siker érdekében érdemes lesz összekapcsolni kínálatukat. A Magyar Turizmus Zrt. a kampányévben öt fő kulturális termékre koncentrál: a kulturális fesztiválokra, a városlátogatásokra, a bor és a gasztronómia témakörére, az élő hagyományokra, valamint a kortárs képzőművészetre.

Az év folyamán többnyelvű kiadvány, eseménynaptár, kéthavonta frissülő eseménylista és internetes megjelenés is segíti, hogy az ajánlatok eljussanak a belföldi és a környező országokban élő potenciális vendégkörhöz. Közös szlogennel, közös arculattal, erősítve a folyamatban szereplők között az együttműködést.

Tama István felhívta a figyelmet a turisztikai desztináció menedzsmentrendszerek fontosságára. A regisztrációra számos kulturális rendezvényszervező is jelentkezett. A források szűkülését mutatja viszont, hogy a válságjelenségek hatására ugyancsak bizonytalanná váltak a jövő évi RIB-es pályázatok. Tavaly régiós szinten 160 milló forintot osztottak szét a pályázók között. Ha ez a támogatás elmarad, Vas megyében 15-20 rendezvény költségvetése inog meg.

A továbbiakban Hutflesz Mihály, a Régiófókusz Kht. ügyvezetője beszélt a rendezvényturisztikai érdekközösségek fontosságáról. Kiemelte, hogy a szereplők együttgondolkodása, a hálózati együttműködés, a helyi termékek és szolgáltatások beépülése a rendezvények termékrendszerébe, a közös marketing és PR javítja a versenyképességet, a helyi foglalkoztatottságot, hozzájárul a vidék integrált fejlesztéshez. Az együttműködés feltételrendszeréről szólva azonban azt is hangsúlyozta, hogy az eddiginél nagyobb nyitottságra és aktivitásra van szükség a partnerek részéről, s kinek kinek még a versenytársával is meg kell találnia a közös célokat. A sikeres, összefogáson épülő rendezvényszervezést nem is szemléltethette volna jobban mással, mint az öt év alatt tízezer fölötti látogatószámot elért Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál példájával. Érdekes volt bepillantani a nagyszabású rendezvény felfuttatásának műhelytitkaiba a megelőző elemzésektől a marketingkommunikáción át a logisztikai háttérig, a rendezvény sikerének méréséig.

A vitaindítók nyomán számosan nyilvánítottak egyetértő, de nem ritkán kritikai véleményt is. Dr. Gömbös Sándor, a Gotthard Therm Kft. ügyvezetője szerint a vendég mellé a profizmust is le kell vinni vidékre, mert ha igénytelen a környezet, hiányosak a higiénés feltételek, a turista nem fogja jól érezni magát. Zágorhidi Czigány Balázs vasvári múzeumigazgató és Bokányiné Boda Gyöngyi az Írottkő Natúrparktól a közgyűjtemények és műemlékek szerepének hangsúlyozását kevesellte a kultúra évének programkínálatában. Bozzai Nóra (oszkói Hegypásztor Kör) hangsúlyozta az ifjúsági közösségek fontosságát, belföldi turizmusra, kultúrát értő közönségre akkor számíthatunk, ha azt ki is neveljük. Ha a feszített költségvetésből nem jut támogatásra, több rendezvény veszélybe kerül

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!