Gazdaság

2009.07.02. 02:29

A munka útjára léptek

Szombathely - Tavaly ősszel fogadta el a kormány az Út a munkához programot, melynek keretein belül Szombathelyen több száz, a Savaria Rehab Team Kft. égisze alatt pedig mára 120 korábbi segélyezett lépett a munkába vezető útra.

Bajdó Bettina-Vojnovics Viktória

Horváth Olga, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: ahhoz, hogy valaki közfoglalkoztatott lehessen, több feltételnek is meg kell felelnie. Ebbe a foglalkoztatási körbe azok az emberek kerülhetnek bele, akik tartós munkanélküliek, illetve bizonyos szociális szempontoknak megfelelnek. A hatóság megállapítja, hogy jogosult-e igénybe venni az úgynevezett rendelkezésre állásai támogatást, ha igen, akkor kerül a segélyezett kft.-hez, ahol megvizsgálják, hogy az illető foglalkoztatható-e. A kft. dolgozói ellenőrzik, hogy a korábbi segélyezett milyen fizikai és mentális állapotban van, milyen munkát lehetne neki felajánlani.

- Az általunk biztosított munkalehetőségek köre sajnos nagyon behatárolt, hiszen közfoglalkoztatás keretében csak önkormányzat által meghatározott, illetve az önkormányzati feladatkörbe tartozó feladatokat láthatjuk el, például az önkormányzati bérlakásokkal, vagy oktatási intézményekkel kapcsolatos feladatokat. Magánszemélyeknek, vállalkozásoknak nem végezhetünk munkát. Ezért is nehéz a helyzetünk, hiszen csak annyi embert tudunk foglalkoztatni, amennyi feladat adódik az önkormányzati felelősségi körből. Így nem vállalhatunk munkaerő-közvetítést sem, s a közcélú foglalkoztatás csak úgy működhet, hogy mi vagyunk a foglalkoztatók, s mi vállalkozhatunk egy adott feladat elvégzésére - emeli ki az igazgatónő.

- Az emberek fejében az is tévhitként fogalmazódik meg, hogy szervezetünk ingyenmunkát végez. Márpedig ingyenmunka nincs! - hangsúlyozza Horváth Olga.

Az államtól a közfoglalkoztatottak munkabérének és járulékainak 95 százalékát ugyan megkapja a kft., de a foglalkoztatás nem korlátozódik csupán a munkabérre. Vannak anyagköltségek, szerszámköltségek, munkaruha, munkavédelmi eszközök, felszerelések díjai, könyvelői, a munkaszervezettel, s annak irányításával kapcsolatos költségek, melyeket a kft.-nek finanszíroznia kell, hiszen a közfoglalkoztatotti körből nem lehet minden munkaerőt előteremteni. Ráadásul a foglalkoztatottak többsége korábban segélyezett volt, ha belépnek a munkaerőpiacra, akkor ők olyan anyagi kondíciókkal rendelkeznek, hogy legtöbbjük az első fizetésig a saját létfenntartását sem tudja finanszírozni, így a kft. kénytelen étkezési jegyet, fizetési előleget biztosítani számukra. Ezek azok a költségek, amelyek rárakódnak egy-egy munkára.

- Figyelünk arra, hogy a közfoglalkoztatottak olyan feladatot lássanak el, melyhez értenek, vagy amelyhez megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek: bérlakások felújítása, intézményi karbantartás, felújítás, park- gondozás-fenntartás, őrzés egyaránt szerepel az általuk végzett tevékenységek között. Fontos célunk, hogy utat nyissunk számukra a munka világába, valamint hogy kedvet kapjanak az általuk végzett tevékenységhez - tette hozzá a kft. ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!