Gazdaság

2009.07.20. 02:28

Pozitív hét volt a tőzsdén

Budapest - Nyereséggel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index egy hét alatt 1.611,99 ponttal, 11,25 százalékkal nőtt, 15.937 ponton zárt pénteken.

Vas Népe

A héten megjelent második negyedéves vállalati jelentések pozitívan hatottak a hangulatra a nemzetközi piacokon, és ennek köszönhetően - leszámítva a csütörtöki enyhe mínuszos zárást - a hét minden kereskedési napján pozitív tartományban fejezték be a kereskedést a BÉT-en. A vezető részvények árfolyamai az Egis kivételével erősödtek. A legnagyobb - 14 százalékos - emelkedést a Mol részvények könyvelhették el, de 10 százalék feletti mértékben drágultak az elmúlt héthez képest a Magyar Telekom, a Richter és az OTP papírjai is. A kisebb papírok árfolyamváltozását tükröző BUMIX index értéke 30,62 ponttal, 1,84 százalékkal 1694,91 pontra emelkedett.

Az egész heti forgalom 101,7 milliárd forint volt, míg az előző héten 79,9 milliárd forintot ért el. A forgalom közel 60 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 13,7 százalékkal, a Richter csaknem 17 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 6,6 százalékkal részesedett az összforgalomból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!