Gazdaság

2009.09.16. 12:11

Csaba László: egymást erősítő reformok kellenek

Budapest - Magyarországon egymást erősítő reformokra van szükség: rövidtávon a decentralizáció és az államháztartás kiegyensúlyozása lenne fontos lépés, középtávon pedig az euró bevezetése köré kell csoportosítani az intézkedéseket - mondta Csaba László közgazdász egyetemi tanár szerdán Budapesten, az Eurobarometer magyar jelentését ismertető rendezvényen.

MTI

Csaba László szerint hosszútávon - konszenzus esetén - olyan intézkedéseket kell elfogadni a területfejlesztés, a környezetvédelem, az egészségügy és az oktatás területén, amelyek átívelnek a parlamenti ciklusokon. 
    


Csaba László az Eurobarometer-konferencián

Fotó: MTI/Beliczay László

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint olyan önkormányzati reform kell Magyarországon, amelynek eredményeként régiókra és kistérségekre alapuló alkotmányos rendszert hoznak létre és delegálják a feladatokat.
    
A GKI elnöke elmondta: a jelenlegi kormány válságkezelő kormány, amely reformokat nem hoz, legfeljebb reform jellegű intézkedéseket tesz - utóbbira példaként említette az Út a munkához programot -, míg a többi intézkedés elsősorban költségvetési célzatú lépés. Vértes András hozzáfűzte: nagyon fontos ezen lépések között a közösségi közlekedés átalakítása.
    
Az Eurobarometer legfrissebb, reprezentatív felmérése szerint az elkövetkezendő egy évet tekintve a magyarok többsége meglehetősen pesszimista. A megkérdezettek mindössze tizede véli úgy, hogy pozitív változás következhet be munkavállalói helyzetében, és szinte ugyanennyien várnak javulást a munkaerőpiaci helyzetben. Magyarország gazdasága az emberek 1 százaléka szerint fog javulni az elkövetkező egy évben, és mindössze ennyien várnak javulást saját háztartásuk pénzügyi helyzetében. 
    
Vértes András szerint a válság második, ingadozó szakaszában van a világgazdaság, amikor - a mélyponton túllépve - pozitív és negatív hírek váltják egymást, azonban már elindult a lassú kilábalás. Ezt az is alátámasztja, hogy kissé javultak a lakossági várakozások, és bár az emberek többsége továbbra sem optimista, azonban korántsem annyira pesszimista mint a válság kitörésekor volt. 
    
Csaba László felhívta a figyelmet a "munkahelytelen növekedés" fogalmára. Eszerint hiába indul el a növekedés, a munkaadók még nem bíznak annyira a jövőben, hogy új munkaerőt vegyenek fel, így a munkanélküliség a gazdaság bővülése ellenére is magas maradhat, és csak egy-másfél éves késleltetéssel tér vissza a foglalkoztatás az eredeti kerékvágásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!