Gazdaság

2009.10.05. 15:14

Eybl: Sikerrel zárult a cég felvásárlása, hatszáz munkahely menekült meg

Jánosháza - Sikerrel zárult az Eybl Hungária Kft. felvásárlása: az érvényes pályázatot benyújtó Car-INside Kft. hiánytalanul megfizette a vételárat. Ezzel hatszáz munkahely menekült meg, ráadásul bővítésre is számítani lehet.

Kiss Tamás

Az Eybl Hungária Kft. munkahelyeinek megmentésére irányuló erőfeszítések tehát sikerrel jártak, a Vectigalis Zrt. felszámolói ténykedése nyomán az autóipari beszállító cég immár új tulajdonossal dolgozhat tovább.

Mint arról  többször is beszámoltunk, az autóipari recesszió a belső kárpitokat, egyebek között üléshuzatokat varró,  négy   jánosházi, körmendi, lenti és nagykanizsai   telephellyel rendelkező, akkoriban még 1300 dolgozót számláló  Eybl Hungária Kft.-t is elérte.

A cég osztrák anyavállalata a múlt év végén jelentett csődöt, s ezzel a magyarországi leányvállalat sorsa is megpecsételődött.    Az itteni vállalat  felszámolásával megbízott Vectigalis Zrt. fő célként a folyamatos működtetést tűzte ki, és bár jelentős leépítések árán, de ezt sikerült is elérnie.

A felszámoló közben több lehetőséget mérlegelve úgy döntött, hogy a cég feldarabolása és részegységenkénti értékesítése helyett a vállalatot (3 milliárd forintért) augusztus elején egyben   szerződéseivel, képzett dolgozóival, tartozásaival és követeléseivel együtt   hirdeti meg eladásra.

Az Eybl Hungária iránt aztán több cég is érdeklődött, végül  a német Prevent Holding egyik tagjának, az osztrák Prevent Austriának a leányvállalata, a  Car-INside Kft. nyújtott be érvényes pályázatot.  (Itt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az egerszegi bejegyzésű  Car-INside neve már korábban is felmerült az Eybl Hungáriával  kapcsolatosan.  Ez volt az a cég, amelyik még március közepén  16 millió eurós hitelfelvétel erejéig kapott egyedi kormánygaranciát az Eybl készletfinanszírozásának segítéséhez.)

Visszatérve a fősodorhoz: a  vevőjelölttel a felszámolócég szeptember 10-én, mintegy kilencórás tárgyalás során állapodott meg a szerződés lényeges pontjairól.

A pályázó a vételárat azóta hiánytalanul megfizette, október 1-jétől az Eybl már az új tulajdonos alatt működik  közölte lapunkkal  Péter Márta, a Vectigalis felszámoló-biztosa.

- Ezzel lezárult a felszámolás, amelynek szerencsés vége lett, hiszen hatszáz dolgozó tarthatta meg a munkáját. Mi több, hamarosan egyes telephelyeken még létszámbővítés is következhet - tette hozzá Péter Márta. (Meg nem erősített értesüléseink szerint a Prevent az egyik nagy német autógyártó céggel folytat előrehaladott üzleti tárgyalásokat.)

A Preventről amúgy tudni érdemes, hogy a wolfsburgi székhelyű nagyvállalat világszerte  mintegy negyven telephelyen  összesen több mint 11 ezer dolgozót foglalkoztat.  Ami ugyancsak érdekes, és egyben előrevetítette a most megköttetett üzletet, hogy a Szlovéniában már régóta jelen lévő német cég a tavasz folyamán korábbi piaci riválisát, a tavaly télen becsődölt  Eybl International AG-t, ugyanígy annak osztrák és szlovák leányvállalatát is megvásárolta.

Az akkor kiadott közlemény szerint a Prevent nemcsak hogy tovább működteti új egységeit, hanem a piacon jól csengő  Eybl márkanevet is megtartja, s  ugyanezzel a lendülettel komoly fejlesztéseket is végrehajt a megerősödött cég portfóliójában.

Megnyugodhatnak a dolgozók

Az elmúlt hónapokban több száz dolgozó volt kénytelen távozni az Eybltől. A megmaradtak viszont, úgy tűnik, megnyugodhatnak, információink szerint az új tulajdonos nem tervez leépítéseket. Kiriják István, az üzemi tanács és Joó Tamás, a szakszervezet körmendi titkára érdeklődésünkre elmondták: a felszámolás ideje alatt a termelésben nem volt fennakadás.

A dolgozók amúgy örömmel vették, hogy megvan az új tulajdonos, aki mindannyiuk számára szerződést kínál. Az üzlet nyomán Vasban és Zalában összesen hatszáz munkahely menekült meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!