Gazdaság

2009.12.18. 03:28

MVH-vizsgálat föld túligénylés miatt

A napokban jelent meg az MVH közleménye, amely a földalapú támogatás visszamenőleges túligénylés-vizsgálatáról szól.

Nikl János

A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer hazai és uniós jogszabályok alapján folyamatosan felújításra kerül, melynek következtében az érintett fizikai blokkok egyes adatai megváltozhatnak.

Ennek alapján jogosulatlan igénylések felderítésére nyílik lehetőség. A hivatalnak kötelessége az így kifizetett támogatásokat visszafizettetni az érintett gazdákkal. Mindez az ún. visszamenőleges ellenőrzés (retroaktív eljárás) keretében történik.

Jelenleg a hivatal azokat kereste, akik 2006-ban próbáltak meg a valóságnál nagyobb vagy nem támogatható területre támogatást kérni. Az utólagos vizsgálatok során frissített adatokkal végezték el az adat- egyeztetést. A 2006-os MEPAR blokkjainak támogatható területét hasonlították össze a blokk területére eső, 2007 és 2008 folyamán változó támogatható területtel. Azon blokkok esetében, ahol a felújítás eredményeként csökkent a fizikai blokk támogatható területének nagysága, ismételt túl- igénylés-vizsgálatra került sor.

Ezen kívül az MVH felülvizsgálta a 2006-os év támogatásának alapjául az adott blokkban jóváhagyott területeket. Mindezek figyelembevételével meghatározásra kerültek a túligényelt blokkok és az érintett ügyfelek. A 2006-os évre vonatkozóan közel 15 ezer blokkban állapítottak meg túligénylést, amelyben 25 ezer gazdálkodó volt érintett. Azokban az esetekben, ahol a túligénylés 5 vagy 1 hektár alatt volt, az MVH automatikusan csökkentette a 2006. évi határozatban megállapított területeket. A visszajáró pénzről szóló határozatokat a gazdák részére már megküldték.

Ahol a túligénylés mértéke meghaladta az 5 -ot vagy az 1 hektár területet, ott a gazdákat adategyeztetésre szólították fel.

Ilyen felszólítást a megyében is jó néhány gazdálkodó kapott.

A kamarai tanácsadók és a falugazdászok segítségével az adategyeztetés és az MVH részére való beküldés megtörtént.

A visszaérkezett levelek feldolgozása és a határozatok hozatala folyamatban van. A jogerőre emelkedett határozatokban szereplő összegek automatikusan bevonásra kerülnek az idei évi, még hátralevő támogatásból.

Év vége és a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából kívánok minden kedves olvasónak áldott, békés ünnepeket, örömökben, gazdálkodási sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!