2010.09.10. 05:58
Sok pénzt spórolhatunk a balesetmentes közlekedéssel
Olvasónk felvetésére utánajártunk, hogy a kötelező biztosításnál miért számolhatnak fel pótdíjakat a biztosító munkatársai.
- Ezen időszak balesetmentes teljesítésével egy kategóriát lehet feljebb lépni, egy-egy károkozás esetén viszont két osztályt lehet visszaesni. Egy éven belül négy, vagy több kár okozásával a gépjármű tulajdonosa a legrosszabb kategóriába zuhanhat vissza, és ilyenkor jócskán a zsebébe kell nyúlnia - tudtuk meg Léránt Katalintól, az egyik vezető biztosító szakértőjétől.
A kötelező biztosításra vonatkozó szerződés két módon szűnhet meg: egyrészt, ha a tulajdonos eladja a gépjárművét, másrészt, ha nem fizeti a biztosítási díjat. Utóbbi esetén a biztosító munkatársai automatikusan törlik a szerződést, az ügyfélnek pedig mindkét esetben új kontraktust kell kötnie.
- A régi szerződés lejártától az új megkötéséig terjedő köztes időszakra a biztosítók napidíjas alapon úgynevezett MABISZ-díjat számolnak fel, amelynek kifizetése után nyílik csak mód az új szerződés megkötésére. Ez az összeg nem az adott biztosítóhoz folyik be, hanem a Magyar Biztosítók Szövetségéhez. Sok esetben a kollégák ezt elfelejtik hangsúlyozni ügyfeleiknek, akik aztán a biztosítón kérik számon a díj befizetésének jogosságát - folytatta Léránt Katalin.
A rendszer lényeges eleme: a szerződés mindig az adott gépjármű tulajdonosához kötődik, vagyis az üzembentartó abban az esetben is elveszíti korábbi bónusz besorolását, ha a baleset során nem ő vezette az autót.
2010. január elseje óta a biztosítás bónusza a díj befizetésének elmulasztása esetén sem veszik el, de a szerződés törlésre kerül.
- A hatályos rendelkezés értelmében a biztosító köteles figyelmeztetni a csekkes befizetőit a díjfizetés esedékességéről. Az ügyfeleknek pedig azt tanácsolom, hogy ügyeljenek a pontos díjfizetésre, hiszen a biztosítás összegét mindig az adott negyedéves, féléves, vagy éves periódus kezdete előtt, előre kell befizetni - zárta szavait a biztosítási tanácsadó.