Gazdaság

2011.03.25. 03:26

A vasi TOP 50-ről is tartott előadást Király Miklós, a NAV megyei vezetője

A lapunk által rendezett gazdasági fórumon adózási kérdésekről is szó esett, itt mutatták be a Vasi TOP 100 elnevezésű kiadványt is.

Peltzer Géza

Király Miklós, a NAV Vas Megyei Adóigazgatóságának igazgatója bemutatta a Nyugat-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák, és a NAV jogelődjének közös kiadványát, a "Presztizs TOP 100-at."  Az anyag egyrészt tartalmazza a régió legjelentősebb 100 vállalkozásainak adatait, és a régióhoz tartozó három megye Győr-Vas- Zala TOP 50-es listáit is. Elmondta, összesen 164 vállalkozást kerestek meg, közülük négyen részben, 36-an pedig teljes egészében elzárkóztak attól, hogy adataik nyilvánosságra kerüljenek.

A régió TOP 100-as listára végül is 64 győri, 19 vasi, 17 zalai került fel, és ezzel párhuzamosan elkészült a vasi TOP 50-es lista is. Talán nem meglepő, hogy a régiós listán az első a győri Audi Hungária, viszont a második helyen már vasi vállalkozást látunk a LuK Savaria Kuplunggyártó Kft-t, közel 97 milliárdos 2009-es árbevétellel. A harmadik az E.ON, a negyedik a soproni székhelyű Heineken, az ötödik helyen ismét szombathelyi cég látható, a Delphi Hungary Autóalkatrész gyártó Kft, de árbevételi adatot nem közölt.

A hatodik helyen lévő vállalkozás egyáltalán nem adott adatot, a hetedik a répcelaki Linde 37 milliárddal, a nyolcadik a sárvári székhelyű Sága Foods 34 milliárdos árbevétellel. Ezekből következően a vasi TOP 50-et is a LuK, a Delphi, a Linde és a Sága Foods vezeti, ötödik a BPW-Hungária Kft 22, a hatodik a General Motors 21 milliárd forintos árbevétellel.

A hetedik a Seton, a nyolcadik helyezett nem adott adatot, a kilencedik a Taravis, tizedik a Pannon Pulyka Mezőgazdasági Kft. Az igazgató hozzátette: a vasi TOP 50-be tartozó cégek meghatározóak a megyében, nettó árbevételük a teljes megyei árbevétel 56 százalékát teszik ki. A gazdaság teljesítményéről szólva elmondta: 2009-ről vannak csak társaságiadó-adataik, de 2010-ről van néhány olyan egyéb adat, (adóalanyok száma, áfabevallások) ami alapján körvonalazhatóak a várható teljesítések.

A foglalkoztatottak száma régiós szinten stagnált tavaly, a foglalkoztatási arány azonban Vasban 3,4 százalékkal haladja meg az országos 49,3 százalékos arányt. A vasi munkanélküliségi ráta 9,6 százalékos volt, szemben az országos 10,8 százalékkal. A vasi székhelyű vállalkozások üzleti forgalma az áfa bevallások alapján 2010-ben 652,8 milliárd forint volt, ami 10,9 százalékkal haladta meg az előző évit. A TOP 50-es vállalkozások összes értékesítése is nőtt a 2009-es esztendő után: míg 2008-ban 182,4 milliárdot tett ki, majd 2009-re 173,9 milliárdra csökkent, 2010-ben 178 milliárd forintra emelkedett. Az igazgató tájékoztatást adott az adhatóság szerkezeti változásairól, és a változó adópolitikáról is.

Elmondta: már a tavalyi kormányváltást követően történtek lépések: csökkent a társasági adó és az szja mértéke, az egyenes ági öröklés és az ajándékozás illetékmentes lett, bevezették a pénzintézeti különadót. Ezek elsődleges célja a versenyképesség fokozása volt. Tavaly októberben az addigi kétszintű (regionális-országos) adóhatóságot háromszintűvé alakították olyan módon, hogy ismét vannak megyei adóigazgatóságok , amelyek régiós felügyelet mellett működnek. 2011-től létrejött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelyben összevonták a vámhatóságot és az adóhatóságot a központi szervek szintjén.

A megyei és régiós szervezetek egyelőre egymás mellett működnek, a további fúzió várhatóan akkor fog megtörténni, ha közös lesz az informatikai- és folyószámla rendszer. Kiemelte: a hatóság törekszik arra, hogy egyre inkább szolgáltatói szerepet töltsön be.

Ezt szolgálja az egyre népszerűbb elektronikai bevallási rendszer is. Az elektronikus bevallások száma 6,1, az internetes programmal kitöltött bevallások száma 2,5 százalékkal nőtt, miközben a papíralapú bevallások száma három százalékkal csökkent. A megyében összesen 74 ezer 443 ügyféllel foglalkozott tavaly az adóhatóság ez 0,66 százalékkal több, mint az előző évi.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!