Gazdaság

2012.04.17. 16:16

Stagnálást jósol Magyarországnak az IMF

Idén nulla százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést jósol a Nemzetközi Valutaalap a kedden megjelent tavaszi Világgazdasági Kitekintésében (World Economic Outlook).

MTI

A legutóbbi, tavaly szeptemberben megjelent őszi kitekintésében még 1,7 százalékos GDP-többletet valószínűsített az IMF erre az évre. Jövő évi előrejelzést most közölt először a nemzetközi szervezet.

A kilátás jelentős rosszabbodását alapjában azzal magyarázta a szervezet, hogy tavaly szeptember óta "drámai változások voltak a világgazdaságban", Európában nagyon lelassult a növekedés, és a térség sok gazdasága közel jár a recesszióhoz vagy már lejtőn is van. Az egész világon csak fokozatos erősödés várható, és a negatív kockázatok továbbra is nagyok - írták az IMF elemzői. Szerintük Magyarországnak tartós költségvetési kiigazításra van szüksége, és megjegyezték, hogy a magyar szuverén adósság piaci biztosítási jegyzései (CDS) különösen magasak.

A magyar hazai össztermék (GDP) tavalyi növekedését most 1,7 százalékra tette az IMF, csakúgy, mint korábban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly ősszel 1,8 százalékot valószínűsített a nemzetközi szervezet 2011-re.

Az IMF szerint az évi átlagos infláció tavaly 3,9 százalékos volt Magyarországon - ez is azonos a KSH adatával -, ebben az évben 5,2 százalékos, jövőre 3,5 százalékos inflációra számít a szervezet. Az őszi IMF-előrejelzés 3,7 százalékos volt tavalyra és 3,0 százalékos idénre.

Az évi átlagos munkanélküliség az IMF szerint 11,0 százalékos volt tavaly - a KSH 10,9 százalékot mért -, idén pedig 11,5 százalékos, jövőre 11,0 százalékos lehet az állástalanság évi átlagban az IMF várakozása szerint. Ősszel 11,3 százalékos munkanélküliséget valószínűsített a szervezet 2011-re és 11,0 százalékosat erre az évre.

A folyó fizetési mérleg többlete az IMF szerint tavaly a GDP 1,6 százaléka volt, idén 3,3 százalékos, jövőre 1,2 százalékos többletre számít a szervezet. Őszi előrejelzésben a tavalyi többletet a GDP 2,0 százalékára, az ideit a GDP 1,5 százalékára tette.

Az IMF elemzői a szintén kedden kiadott Költségvetési Figyelőjükben (Fiscal Monitor) most úgy vélik, hogy a magyar államháztartás mérlege egyszeri tételekkel együtt a tavalyi, szerintük 4,0 százalékos többletről idén ismét hiányra vált, ez a GDP 3,0 százaléka lehet. Jövőre 3,4 százalékra nő a hiány aránya, 2014-ben 3,2 százalékos deficit várható, mielőtt a 2015-re várt 2,8 százalékon a hiány elérheti az EU-ban megkívánt 3 százalék alatti GDP-arányos arányt.

A bruttó kormányzati adósság tavaly év végén a GDP 80,4 százaléka volt az IMF elemzői szerint. Idén, év végére 76,3 százalékos, a jövő év végére 76,0 százalékos, 2014 végére 75,4 százalékos, 2015 végére 74,3 százalékos arányt jósoltak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!