Gazdaság

2012.06.25. 12:14

A cigaretta jövedéki adója emelkedhet jövőre

A 2013. évi költségvetési javaslat alapján jövőre tovább emelkedhet a cigaretta jövedéki adója.

MTI

Bár a büdzsé tervezete a jövedéki adóból 2013-ban 913,1 milliárd forint bevétellel számol, amely 800 millió forinttal elmarad az idei előirányzattól, az indoklásban szerepel az is, hogy ennél az adónemnél 2013-ban is szükséges egyes termékek adómértékének emelése.

Megemlítik: az emelés előrevetíti, hogy a dohánytermékek adómértéke 2018-ra el kell hogy érje az Európai Unió által meghatározott minimumadó szintjét, továbbá elősegíti, hogy az adórendszerben emelkedjen a forgalmi adók aránya. (Az EU egy éve elfogadott egy irányelvet, amely meghatározza, hogy 2020-ban a cigaretta teljes jövedékiadó-terhelésének el kell érnie a kiskereskedelmi ár 60 százalékát a mostani 57 százalékkal szemben.)

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén kérdésre válaszolva azt mondta: az egészségügyben a tervezett béremelések fedezetét a jövedéki adók területén várható adóemelés nyújtja majd.

A jövő évi bevételcsökkenést azzal indokolja a költségvetés, hogy az idei évközi adóemelések tárgyévre áthúzódó hatását ellensúlyozza a jövedéki termékek volumenének csökkenése.

A NAV korábbi tájékoztatása szerint az idén, a korábban tervezett májusi és novemberi adóemelés helyett már februárban növekedett a cigaretta jövedéki adójának mértéke, illetve júliusban is nő a dohánytermékekre kivetett adó. A májusra tervezett adóemeléseket még tavaly előrehozták februárra.

Februártól az ezer szál cigarettára kivetett adó mértéke 10.550 forintról 11.500 forintra emelkedett, és a kiskereskedelmi eladási ár 28,4 százaléka helyett már legalább 30 százalékot kell fizetni, ami a minimumadót 19.530 forintról 21.100 forintra emelte ezer szálanként.

Az érvényes szabályok szerint július elsejétől tovább emelkedik a közteher: a cigaretta adója a mostani 11.500 forintról 11.900 forintra nő, illetve a kiskereskedelmi eladási ár 31 százalékára, így ezer szálanként legalább 22.300 forintot kell fizetni.

A két emelés hatására a kormányzat az idén 20 milliárd forint többlet adóbevételt remél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!