Gazdaság

2012.08.17. 07:14

Továbbra is darabra vehetjük a tojást

Vas megyei körkép – Augusztus 22- étől a tojás kilogrammonkénti árát is fel kell tüntetniük az árusoknak. A kisebb termelőkre azonban nem vonatkozik majd az új szabály.

Nagy Ildikó

A szombathelyi vásárcsarnokban már ugratják az árusokat: vannak, akik poénból egy kiló tojást kérnek. Az árusok persze jól tudják, hogy augusztus 22-én lép hatályba az a rendelet, amely előírja, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat is fel kell tüntetni. Ez alól csak azok a termelők kapnak felmentést, akik legfeljebb ötven tojótyúkot tartanak és a termelési régión belül működő helyi piacon értékesítik a tojást.

A rendelet támpontot is ad a kilónkénti ár számításához: S tömegosztályú tojás esetén darabonként 43 gramm „tömegértékkel” kell számolni, ugyanez az M osztályú tojás esetében 53, az L-esnél 63, az XL-esnél pedig 73 gramm. Vagyis: könnyen kiszámolhatjuk, hogy a kilogrammonkénti ár a darabonként legtöbbe kerülő tojások esetében lesz a legalacsonyabb. Félreértés ne essék: a tojást augusztus 22-e után is darabonként és nem kilónként kell majd kérni az árustól. Az új rendelet betartását egyébként minden bizonynyal a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei fogják majd ellenőrizni.

És ha már tojás, nem árt feleleveníteni, miről is árulkodnak a rántottának valón fellelhető jelölések. A nyilvántartási szám első része az alkalmazott állattartási technológiára utal: az 1-es szám a szabadtartást, a 2-es az alternatív tartás, a 3-as a ketreces technológiát, a 0-ás pedig az ökológiai tartást jelöli. A nyilvántartási szám második része Magyarország kódja (HU), a harmadik rész a megye kódja (Vas megyéé a 17-es), a negyedik rész az állategészségügyi kerület sorszáma, az ötödik (T) a tojótyúk jelölése, a hatodik az állattartó telep kétjegyű sorszáma, a hetedik pedig az istállók számát jelzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!