Gazdaság

2012.09.03. 14:56

86-os: A nyár a gondos előkészítéssel telt

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint szeptemberben megélénkülnek a munkálatok Vát és Szombathely között a 86-os mentén.

Peltzer Géza

Újból elindult a 86-os számú főút 9,2 km-es, 2x2 sávos építése Szombathely és Vát között. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi tájékoztatása alapján az új vállalkozókkal a 2012. május 21-én megkötött szerződés alapján folytatódott a szakasz kivitelezése. A nyár beköszöntével azonban különösebb mozgás mégsem volt tapasztalható az érintett szakaszon. Ennek oka nem volt más, mint hogy a vállalkozók a gondos előkészítést tartották szem előtt, melynek a napokban már látható jelei is voltak - tájékoztatott minket Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. A múlt héten több helyen elkezdődtek a munkálatok, a Zanati úti felüljáró mellett, illetve Zanat térségében a 82-es és 84-es kilométer-szelvények között párhuzamosan több műtárgynál indult el a kivitelezés, mely helyenként már forgalomkorlátozással is jár.

Tartanak a munkálatok, a "Savaria Stonehenge"-ként emlegetett műtárgy környékén is, ahol jelenleg a terelőút kiépítése folyik. A Vépi csomópont környékén is folytatódik a beruházás, jelenleg gyommentesítési és terep előkészítési munkálatok zajlanak. A szeptember pedig még több változást fog hozni a projekt életében, mivel még további kivitelezési munkák indulnak el, így: 8-10 műtárgy, a Zanati úti felüljáró közvilágításának bontása, 20 kV-os elektromos hálózat szabványosítása, valamint töltésépítés kezdődik - sorolta Loppert Dániel. A kommunikációs vezető az esetleges forgalomkorlátozások miatt kéri a közlekedők türelmét és megértését. Egyben felhívja a gazdák figyelmét, elsősorban Vép és Nemesbőd térségét érintően, hogy ahol a kijelölt munkaterületen belül még lábon álló termény (kukorica, napraforgó) található, a későbbi viták és problémák elkerülése végett a betakarításokat a lehető leghamarabb végezzék el, ugyanakkor, kéri azokat a gazdákat is, akik már a munkaterületen a betakarítást elvégezték, hogy a területre újabb terményt már ne vessenek.

Az útépítés 2014. június 30-ára befejeződik, ezt követően pedig a közlekedők is birtokba vehetik már az új 2x2 sávos főutat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!