Gazdaság

2012.09.27. 05:23

Fogászatban vezető helyen

Kevesen tudják, de Budapest évek óta Európa fogászati fővárosa. Sőt újabban a vidéki Magyarország is csatlakozott ehhez a speciális idegenforgalmi ágazathoz.

PLT

Szűcs Lászlóval, a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program (MFTFP) egyik alapítójával és a Program vezetőjével erről a helyzetről beszélgettünk.

-  A fogászati, vagy dentalturizmusról azt hallani, hogy világszerte az egészségturizmus húzóágazata, legdinamikusabban fejlődő területe, hiszen a világ egészségturistáinak csaknem a fele fogászati szolgáltatásokért utazik messzire. Közülük immár minden ötödik Magyarországra jön e célból. Hogyan alakult ki vezető pozíciónk ezen a területen?

- A hazai fogászati turizmus hosszú évtizedeken át kiválóan működött a nyugati határhoz közeli városokban, mint amilyen Sopron, Mosonmagyaróvár és a többi, azután a fapados járatok beindulásával ez a kör 2003-ban kibővült Budapesttel és a sármelléki repülőtér miatt Hévízzel, s a dél-balatoni régióval. Ebben az időszakban gyakorlatilag néhány száz kis családi vállalkozás, kisebb-nagyobb magánpraxis volt az, ami kivívta nekünk ezt a kiváló helyezést. Majd jött az azóta is tartó gazdasági válság, először a hitel válság, majd az euró válság, s most ugye az egész unió szerkezeti válsága és a fogászati turizmus is kihívások elé került. Az addigra komoly befektetéseket tett vállalkozások egyre nagyobb bajba kerültek a svájci frank vagy más deviza alapú hiteleik, és a közben megerősödő - pont a nehéz gazdasági helyzet miatt piaci előnybe kerülő, s eszement módon 25-30 százalék jutalékért dolgozni tudó - külföldi ügyfél közvetítéssel foglalkozó betegügynökök miatt.

- Milyen eszközöktől remélik, hogy áthidalhatják a nehézségeket, és továbbra is megtarthatják a piacvezető pozíciót?

- Főképp az összefogástól, a szakma nagyfokú támogatásától. Programunknál már 455 csatlakozni kívánó jelentkező van! Az utóbbi időkben számos, célzottan a fogászati szektornak szóló pályázatot is hirdettek, ezeknek köszönhetően további fejlesztésekre kapnak lehetőséget a rendelők. A projektek ütemezése, az elszámolható költségek köre komoly segítséget jelenthet az ágazat szereplőinek működésük hatékonyabbá tételéhez. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében legalább hatvan fogászati mikro-, kis- és középvállalkozás pályázott az utóbbi fél év során. Várhatóan 1,7 milliárd forint támogatást kapnak, amiből 1,2 milliárd úgynevezett vissza nem térítendő állami segítség. Jó hír, hogy idáig öt hévízi és egy keszthelyi klinika nyert összesen több mint 130 millió forintot. Székesfehérváron egy fogászat és két fogtechnika kap több mint 81 milliós támogatást. Veszprém megyében Almádi és Kenese vezet, két fogászat és egy fogtechnika csaknem 51 milliót nyert. Sajnos Vas megyében mindössze ketten pályáztak, mindkét projekt elbírálás alatt van. A régióban összesen 12 vállalkozás készül 400 milliós fejlesztésre, amihez 260 milliós támogatásra számíthatnak.

- Hogyan biztosíthatják, hogy szakmailag és üzletileg is a megfelelő helyek juthassanak segítséghez?

- Az innovációs hálózatunk tagjait adó rendelők és fogtechnikai laboratóriumok akkreditációi, a legkorábban csatlakozott 65-70 partner esetében, már az ősszel lezárulhat. A csatlakozott fogászatok így egységes, garantált, hiteles, akkreditált és folyamatosan ellenőrzött, minőségbiztosított szolgáltatást tudnak nyújtani, ez pedig nagyban növeli a fogászati turisták belénk vetett bizalmát. Ráadásul a külföldi betegbiztosító is szívesebben köt majd velünk - s nem a szomszédos országokkal - üzletet.

- Nyitottak-e már külföldi irodákat, hogy segítsenek a magyar fogorvosok népszerűsítésében, a páciensek megszerzésében?

- Programirodánk terve szerint elsőként négy európai ország (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország) 6-10 nagyvárosában nyílna értékesítő iroda. Ezen már régóta dolgozunk sőt, mielőbb igyekszünk tovább bővíteni a piacot.

 

Hazánk nem csupán az európai fogászati turizmus teljes forgalmának közel negyven százalékát bonyolítja le, hanem egyes szakértők szerint hamarosan globálisan is piacvezetővé válhat. Ugyanakkor ezen a területlen is élesedik a verseny, hiszen a környező kelet-, és dél-európai országok még alacsonyabb árakkal próbálják elcsábítani ezt az ígéretes turisztikai célcsoportot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!