Gazdaság

2012.09.21. 04:37

Hét országgal közös a kampány

Bükfürdő - Hét országgal közösen kezd kampányolni Bükfürdő annak érdekében, hogy az ismeretlenebb magyar borok is nagyobb publicitást kapjanak Európában.

Burkon László

Az együttműködéstől azt remélik, hogy Magyarországra is többen jönnek pincelátogatásokra, és megtelnek azok a kisebb magánszállások is, amelyek az utóbbi időben egyre kevesebb turistát vonzanak - közölte Balogh Károly, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke.

Az egész Európára kiterjedő projektben szakmai partnerként vesz részt Bükfürdő TDM-szervezete. A munkára a Vas Megyei Vállalkozói Központ kérte fel partnernek az egyesületet.  A vasi vállalkozókat tömörítő szervezet gondozza a VINEST (Európa kis borrégiói) programot, amelyben spanyol, holland, olasz, szlovén, horvát, német és osztrák partnerek mellett a soproni borvidék kevésbé ismert Vas megyei területei, turisztikai attrakciói is szerepet kapnak. A projekt eredményeként nem csupán olyan bortermelő vidékek, mint a hazánkban is méltatlanul figyelmen kívül hagyott Vas-hegy (Vaskeresztes-Felsőcsatár) kaphatnak európai publicitást, hanem más turisztikai látványosságok is.

Balogh Károly szerint a programból jelentősen profitálhatnak az amúgy is ismert, jelentős szálláskapacitással rendelkező környékbeli, történelmi  és fürdővárosok is. A projekt a "lassú turizmus" elveit követi.  Ennek keretében a szelíd, nyugodt estékre, a táj, az emberek,  valamint a helyi ízek és értékek megismerésére kíváncsi turisták, baráti társaságok megszólítását tűzték ki célul. A projekt vállalja az európai régiók egymást segítő marketing tevékenységét, új európai márkák kialakítását is. Ezzel hozzájárulhatnak a folyamatosan csökkenő kihasználtságú magánszállások és az alacsonyabb kategóriájú szállodák forgalmának növekedéséhez is.

A szakember hozzátette:  Bükfürdő  - a teljes vendégforgalom alapján - jelenleg a harmadik legnépszerűbb termálfürdős település hazánkban. A KSH adatai szerint itt évente több mint hatszázezer vendégéjszakát töltenek a turisták. A kampánynak köszönhetően a régióba újabb turisták is érkezhetnek, akik az olyan helyeket keresik, amelyek alkalmasak a "lassú turizmus"-ra. Az ilyen "lassú turistáknak" az igazi pihenést az jelenti, ahol van idő magunkra, ahol jut idő a gondolkodásra, a táj és az esték hangulatának megélésére, a hosszú beszélgetésekre, a helyi ízek kiélvezésére. Ők nem igazán kedvelik a tömegnyaraltatásra szakosodott zsúfolt turistaközpontokat, az "automata" nyaralásokat. Ők csendért, a jó levegőért, a barátságos kiszolgálásért, a jó borokért hajlandóak fizetni - mondta Balogh Károly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!