Gazdaság

2012.11.29. 15:59

Iskola és gyógyszergyár díja

Szombathely - A Neumann iskola nyerte a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Zöld béka díját. A Környezetvédelemért díjat az Egis Gyógyszergyár körmendi gyáregysége kapta.

Nagy Ildikó

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ nemrégiben megtartott rendezvényén Mészáros György, a központ közhasznú alapítványi kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Közülük is külön üdvözölte  László Tibort, aki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkársága képviseletében volt jelen, Bencsics Attilát, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját, Ábrahám Ferencet, a MTESZ Vas Megyei Szervezetének elnökét, Giczi Ritát, a MTESZ Vas Megyei Szervezetének igazgatóját.   




A Vas Népe fáját is a Neumann iskola parkjában ültettük el (Fotó: Benkő Sándor)


Köszöntőjében Mészáros György hangsúlyozta: a Zöld béka program célja, hogy olyan támogatási alapot hozzanak létre Vas és Zala megye általános és középiskolai intézményeinek, amelyből pályázat útján támogatni tudják az iskolákban folyó környezeti nevelést, a környezetvédelmi oktatást, a környezeti tudat- és szemléletformálás megvalósítását. Elmondta továbbá, hogy a két megyéből összesen 49 pályázat érkezett be, tizenkilenccel több, mint az előző évben. A bírálóbizottság ezek közül huszonhétnek ítélt meg támogatást, 25 és 50 ezer forint közötti összegben. Az idén a fődíjat és a mellé járó 100 ezer forintos anyagi támogatást a szombathelyi  Neumann János Általános Iskola kapta. A kuratóriumi elnök hozzátette: a Neumann iskolában több éve kiemelkedő környezeti nevelés folyik. A fődíjjal járó támogatást az erdei iskola, a környezetvédelmi jeles napok, valamint két városi szintű környezetvédelmi verseny megrendezéséhez kapták. 

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Alapítvány 2008-ban adta át először a "Gazdálkodó egységek a környezetvédelemért díjat", amelyet az idén az Egis Gyógyszergyár körmendi gyáregysége érdemelt ki, és amit Berta József igazgató vett át. Az Egis körmendi gyárában a környezetvédelmi irányelvek közül a megelőzésre, tevékenységeik környezetre gyakorolt hatásainak folyamatos csökkentésére helyezik a hangsúlyt, és a legkorszerűbb technológiák alkalmazására törekednek.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!