Gazdaság

2013.01.07. 15:02

Életbe léptek a rendelkezések a munka törvénykönyvében

Szombathely - Az új munka törvénykönyve már tavaly július elsejétől érvényben van, néhány rendelkezését az idei évtől léptetik életbe. Három olyan rész van, amelyet érintenek a jogszabályi változások: a szabadságolás, a távolléti díj és az eltérő foglalkoztatás.

Ambrózai Zsuzsanna

Az új évvel lépett hatályba az új munka törvénykönyve több rendelkezése, melynek legtöbb passzusa már 2012. július elsejétől érvényben van.

Horváth Csaba, az MSZOSZ nyugat-dunántúli regionális képviselője elmondta, három nagyobb változással állnak szemben munkáltatók és munkavállalók egyaránt.

Ugyan az alapszabadság húsz nap maradt, a munkavállalók ezen felül több jogcímen pótszabadságra is jogosultak az idei évtől kezdődően: életkoruk alapján fokozatosan növekvő számú, de legfeljebb tíz nap pótszabadság jár, és fennmaradt a gyermekek után járó pótszabadság is. Új elemként lépett be azonban, hogy a gyermekek után mindkét szülőnek jár a pótszabadság. Egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, ennél több után pedig összesen hét munkanap. A képviselő elmondta, a szabadság igényét ugyanúgy 15 nappal előbb kell jelezni, mint eddig, de valójában a rendelkezés a gyakorlatban nem mindig érvényesül.

A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás is változott elsejétől, ez a legmarkánsabb változás idéntől. Fotó: Szendi Péter

A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályai is változtak, elsejétől évi 44 munkanapon vagy 352 munkaórában foglalkoztathatja átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben vagy munkahelyen alkalmazottját a munkáltató.  Ez most magába foglalja a kiküldetés, az átirányítás és a kirendelés fogalmát is  így a képviselő.

Lényeges változásnak tekinthetjük, hogy januártól megszűnt az átlagkereset fogalma, az új törvény ezt már nem használja. Olyan esetben, ahol a régi szabályozás szerinti átlagkereset járt volna, helyette most úgynevezett távolléti díjat kell fizetni. A törvény  szerint ezt az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. Emellett nemcsak maga a fogalom tűnt el, alakult át, hanem a számítási módja is megváltozott, amely negatívumokat is rejt magában, elég csak arra gondolni, hogy ebből kikerült a túlóra ugyanakkor a betegszabadság tartamára a távolléti díj hetven százaléka érvényes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!