Gazdaság

2013.09.24. 13:05

Az üdülés csak álom

Vas megye - Az emberek harmadának nincs pénze arra, hogy kétnaponta húst egyen, évente egy hét üdülésről pedig az emberek kétharmada csak álmodik.

Peltzer Géza

A felmérés, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített, a mutatókat kilenc, az emberek anyagi helyzetét jellemző paraméter alapján számítják. A kilenc paraméter a következő: lakással vagy hiteltörlesztéssel összefüggő fizetési késedelem; a családban nincs pénz a váratlan kiadásokra; anyagi okokból nincs telefon, mosógép, tévé vagy autó; nincs pénz már egyhetes üdülésre sem; kétnaponta nincs pénz húsra; valamint a lakás megfelelő fűtését képtelen megoldani a család.

Ha a kilenc paraméterből három igaz egy háztartásra, akkor anyagilag depriváltnak, ha pedig négy, akkor anyagilag súlyosan depriváltnak számít a hivatal szerint.

Az anyagi deprivációs ráta 2010-ben közel 40, tavaly már 44 százalékos volt, a súlyos anyagi deprivációs ráta ezzel párhuzamosan 21,6 százalékról 25 százalék fölé emelkedett az országos felmérés szerint.

A tavalyi adatok szerint a legtöbb háztartásnak (74,3 százalék) a váratlan kiadásokra egyáltalán nem volt fedezete, évente egy hét üdülés a háztartások kétharmadának nem fért bele, 32 százaléknak pedig kétnaponta nem futotta húsra. Közel 15 százalékos azok aránya, akik nem tudták megfelelően fűteni saját lakásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!