Gazdaság

2015.05.08. 15:03

A fiatalítás faluprogram Lövőn

Lövő - Napelemeket helyeztek el a napokban a lövői közintézmények tetején egy 30 millió forintos pályázati támogatásnak köszönhetően. A maga 1411 lakosával falunak hatalmas település vonzó, városias jellegű, az önkormányzat mindent meg is tesz, hogy szívesen lakjanak itt az emberek.

Merklin Tímea

Napkollektorokat kapott az önkormányzat épülete, az óvoda, az egészségház, a sportöltöző és a kultúrház is. A művelődési házat Szolgáltató és Kulturális Központnak (SZKK) hívják, mert ebben kap helyet a családsegítő szolgálat is, amely az egész mikrotérséget látja el. 17 településen 171 fő vesz részt a családsegítésben, a gyermekjóléti szolgáltatásokat több mint kétszáz veszi igénybe a legutóbbi adatok szerint. Az SZKK nagytermében bálokat, lakodalmakat rendeznek, a fiataloknak rendezvénypajtát építettek a szülők igénye alapján, hogy ne menjenek el más településekre szórakozni. Ezeket a bulikat is bálnak hívják, nem diszkónak, de mai zenét játszik hétvégente egy zenekar napjaink slágereiből. Az SZKK tetőterében most adtak át Bagolyvár néven egy ifjúsági szállást 32 millió forintos pályázati támogatásból, a legmodernebb stílusú falfestéssel, falmatricákkal, fabútorokkal, ízléses kőberakásokkal, a gyerekeknek tetsző ágyneműkkel, hatalmas síkképernyős televízióval a nappaliban. A nyári táborok is itt kapnak helyet. Az alagsorban belépőkártyás konditerem van, egy másik részen számítógépek, itt tanítják az időseket is internetezni, hogy tudjanak kapcsolatot tartani távol élő unokáikkal.

Hollósi Gábor a felújított szobornál, amelyet anno az 1711-es pestis járvány emlékére állítottak. A fiatal, lendületes polgármester, ahogy mondják róla, nagyon elkötelezett a falu iránt. Lelkesen mutatja meg a mindennapi élethez szükséges kiszolgáló intézményeket, köztük az óvodát, amelynek tetejére szintén a napokban helyezték el a napkollektorokat. Fotó: Merklin Tímea

Hollósi Gáborral beszélgetünk, aki tősgyökeres lövői, a szombathelyi tanárképző főiskolán végzett. 2006-tól volt képviselő testületi tag, 2010-től alpolgármester, 2014-től polgármester. Megmutatja a falu fontos épületeit, minden szép, új vagy felújított, ahogy a lakóházaknak is láthatólag nagy gondját viselik az itt élők.

A polgármester kiemeli a közösségi élet legaktívabb résztvevőit, büszkén sorolja a sok civil szervezetet, amelyek igazán élővé teszi a falut: íjászok és hagyományőrzők, polgárőrség, tűzoltóság, ifjúsági és nyugdíjas klub, kutyasport és motoros egyesület, faluszépítő kör is működik itt. Utóbbinak köszönhető, hogy amerre nézünk, virág van, vagy hamarosan nyílik. Tischlerné Németh Noémi 2001 óta vezeti a 18-20 tagú csapatot. 2011-ben elnyerték a Legvirágosabb falu címet, ezután egy Hollandiában rendezett nemzetközi megmérettetésen ezüst minősítést szereztek. Van sakkcsapat és horgászegyesület, nagy igény lenne egy település melletti horgásztó létrehozására.

– A polgárőrséggel közösen tervezett beruházásunk a térfigyelő rendszer kiépítése – mondja Hollósi Gábor. – Az utazó bűnözők ellen védekezni kell. Ha csak egy van, már az is eggyel több, mint kellene. Három betörés volt az utóbbi negyedévben, a módszerből ítélve utazó bűnözők voltak. A készpénzre hajtanak. Becsöngetnek valamilyen indokkal, például a mentőállomást keresik, aki nem elég óvatos, beengedi őket. Pedig élni lehetne a gyanúval, hogy magánháznál nem életszerű dolog mentőállomást keresni... Van polgárőrségünk és rendőrőrsünk is.

„Az óvoda a település egyik büszkesége, így kell a fiatalokban gondolkodni" – erősíti Hollósi Gábor, akinek nemrég született kislánya, meg is mutatja a telefonján a pár hónapos baba képét. Amint mondja, számára nagyon fontos tudni, hogy itt jó helye lesz a gyermeknek, úgy véli, ez más fiatal szülőknek is biztonságos és reményteli jövőkép adhat. Fotó: Merklin Tímea

Lövőnek nagy szerencséje van: ide telepítették a világhírű vasalatgyár magyarországi székhelyét, amely 800-1000 embernek ad munkát, és 150 millió forint iparűzési adót fizet évente. Rengeteg egyéni vállalkozó van, köztük asztalos, festő, kőműves, köszörűs. A falu szélén benzinkút áll.

– Nekünk az a legfontosabb, hogy az emberek közérzete jó legyen, hogy szeressenek itt élni – mondja a polgármester. – Mindig vannak megoldandó feladatok. Alig van eladó ingatlan, ha mégis akad, hamar elkel. Nálunk is idősödik a település, de most utcát nyitunk a fiataloknak, építési telkeket alakítunk ki a betelepülők számára. Jelenleg nincsenek önkormányzati telkek, de igyekszünk megállapodni a tulajdonosokkal, megvenni tőlük, és közművesíteni...

És hogy lássuk, a „fiatalítás" mennyire komoly faluprogram, megyünk az óvodába, amelyre százmillió forintot költöttek, sószoba is van. Regényiné Demeter Mónika 2004 óta óvodavezető, 2006-tól önkormányzati képviselő. 2010-ben újították fel és bővítették ki az intézményt, három csoport van, az egyik bölcsődeként működik, évente öt 2-2,5 évest fogad.

Az óvoda folyosóján vöröskeresztes kitüntetések tanúsítják, hogy az évente háromszor rendezett véradáson szép számban vesz részt a lakosság. Szó esik a „vérnevelő" helyi borokról is, a két-három nagy szőlőtermelő mellett akadnak kisebbek is, nincs messze a „hegy".

– Így él a mi nagy családunk – mondja az óvodavezető a faluról, hozzátéve: a polgármester nagyon elkötelezett a közösség iránt. Meséli, vasárnap lesz itt egy jótékonysági rendezvény: egy rászoruló család javára rendeznek uzsonnát (lángossal, palacsintával, szendvicsekkel), ahol lehet adakozni, már biztos, hogy a helyi Vöröskereszt és a fociklub is hozzájárul az adománygyűjtéshez.

Megyehatáron innen és túl

Élénk oda-vissza élet zajlik a megyehatáron, tapasztaljuk a faluriportok során. Egyházasfaluban hájjal kenegetik az ember szívét, amikor azt mondják, mennyire kedvelik a Vas megyeieket, mert „kedvesek és rendesek". Mi tagadás, jó érzés „kívülről" pozitív visszajelzést kapni. Persze a „kívül" relatív, hiszen valóban vannak a közigazgatási egységeknek határai, és táblák köszöntik az utazót egyik megyéből a másikba lépve, azért az összeszövődés is tetten érhető, sok szálon kötődik egymáshoz Vas megye és Győr-Moson-Sopron megye déli része. Szépen beszélnek rólunk Pusztacsaládon is, ahova sok szombathelyi járt repülőzni, Újkéren, ahonnan Kőszegre is jönnek dolgozni.

Sokan mennek át a megyehatáron naponta munkába, főleg a lövői zárgyárba, a biztonsági öveket gyártó sopronkövesdi céghez, de járnak át gyerekek óvodába, iskolába például Lövőre Simaságról. Egyházi közösségek is szerveződnek a megyehatáron át, például a nagygeresdi katolikus egyházközség Ivánhoz tartozik. Az itteni evangélikus egyházközség nagyobb része még vasi, de három település már a szomszéd megyéé. Az egyházasfalui plébános öt helyen teljesít szolgálatot: három vasi, két győr-moson-soproni faluban. A megyehatáron túl lévő Répceszemerén mondja egy anyuka: a családja „inkább Vas megye felé él", Répcelak vonzásában, de Ivánban is vannak barátaik.

Lehet, hogy a megyéről a mai gyerekek A Gyűrűk Ura nyomán előbb alkotnak képet, mint a Szent István-i múltról, de azt a kapcsolatok révén hamar megértik, hogy a megye nem zárt rendszer. Ahogy az újkéri polgármester fogalmaz: ma már a buszok sem fordulnak vissza a megyehatáron, mint régen, legalábbis nem mindegyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!