Gazdaság

2015.08.25. 16:00

Elfogytak a bolti eladók - Csak a pénz és a szabadidő számít, no meg vonzó Ausztria is

Szombathely - Hiába keresik a kisboltok a szakképzett eladókat, nem találják. Többnyire már abba is belemennének, ha olyan ember jelentkezne, aki legalább dolgozni szeretne. Sokan azt tartják, hogy csak a kevés fizetés miatt tűnnek el az eladók az üzletekből, de nem csak ez a probléma.

Hartyányi Gabriella

Az egyik közismert abc, a Bartók Béla úti éjjel-nappali, – amely március óta már nem az – hasonló gondokkal küzd, mint a kisebb boltok többsége, nem találnak szakmailag képzett eladót. A főnökasszony szokta intézni a felvételeket, amikor azonban meghallják, hogy szombaton is dolgozni kell, már nem is érdekli őket a lehetőség. Ez főleg a fiatalokra jellemző.

Azok pedig, akik jól beszélnek németül, inkább Ausztriába mennek dolgozni, és nem is mindig a saját szakmájukba. Medgyesné Nagy Gabriella üzletvezető-helyettes szerint 21 éve foglalkoznak kis élelmiszerboltok üzemeltetésével. A jelentkezők közül nagyon kevésnek van szakmai végzettsége, és gyakorlata szinte nulla. Csupán tíz százalékuk felel meg. Nagyon nehéz a helyzetük, mivel arra nincs mód, hogy valaki ott tanulja meg a szakmát.

Ajakayné Késmárky Ivette már azt is felveszi, aki talpraesett és szeretne dolgozni, a szakképzettség már kevésbé fontos (Fotó: Szendi Péter)

– Nem könnyű eladót találni, úgy tudjuk megoldani a boltok üzemeltetését, hogy a főállásúak mellett vannak, akik mellékállásba jönnek hozzánk. Jelenleg kilenc főállású és ugyancsak kilenc beugrós alkalmazottunk van. A kereskedelemben nem fizetnek túl jól, ezt mindenki tudja. A tetejébe mi reggel ötkor nyitunk, aki vidékről jönne tömegközlekedéssel, az egyszerűen nem ér ide. A saját autót, pedig nem mindenki vállalja be. Most is felvennénk főállásba valakit, ha lenne alkalmas ember – magyarázta az üzletvezető-helyettes.Nem csak az élelmiszerboltok küzdenek ezzel a problémával. Ajakayné Késmárky Ivette, az egyik papír-írószer bolttulajdonos szerint, amikor feladnak egy álláshirdetést, akkor természetesen szakképzett eladót szeretnének. Azonban, ha talpraesett emberrel találkozik, nagyon szívesen betanítja és elkövet mindent, hogy megfelelő minőségű eladó váljon belőle. A baj az, hogy a jelentkezők vagy nagyon pályakezdők, vagy olyanok, akiket már több helyről is elküldtek. Nagyon fontos a vevővel való kommunikáció és sok jelölt nem tudja, miként viselkedjen velük. Sokan jól felépített bemutatkozással érkeznek, de sajnos többnyire kiderül, közük sincs a munkához.

– Az a tapasztalatunk, hogy a feladott hirdetéseinkre évről-évre kevesebben jelentkeznek. Amikor jön valaki, nem az az első kérdése, hogy mi a munka, hanem hogy mennyi a fizetés. Azt hiszem, sokkal több álláshirdetés van, mint amennyi ember dolgozni akar – mesélte a tulajdonos.

 

EGYRE TÖBBET VÁSÁROLUNK

Értékben 3,9, mennyiségben 1,2 százalékkal több árut adtak el a hazai élelmiszerboltok az idei második negyedévben tavaly április-júniushoz viszonyítva; mindkét mutató meghaladja az európai átlagot – közölte a Nielsen piackutató cég az MTI-vel. A felmérés szerint ugyanezek a mutatók 21 fejlett európai ország átlagában 2,4 illetve 0,7 százalékosak. Az élelmiszer, háztartási vegyi áru és kozmetikum értékben mért bolti forgalmának hazai 3,9 százalékos növekedése Európában a második legnagyobb arány a törökországi 14,2 után. Ott viszont az átlagárak 9,6 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!