Gazdaság

2016.02.15. 16:04

Áznak az elvetett és már kikelt kalászosok - Vas megyében még nincs veszély

Körkép - Áznak az elvetett és már kikelt kalászosok, jól látszik a vasi földeken is, pedig itt nincs belvízhelyzet, "csak" telített termőföldek.

Bakos Ágnes

- Mi itt 1400 hektáron gazdálkodunk, még nem vészes a belvíz, de arra számítunk, hogy a napokban eléri a vízzel borított föld területe a 140 hektárt - mondta Csiszár István, az egyik agrár kft. ügyvezetője.

Mutatta is: egy őszi búzával bevetett területen bokáig süllyedt a sárban, beljebb nem is merészkedett a felázott földre. A növény egyébként az év ezen szakának megfelelően fejlett: a normális állapotában van, annak ellenére, hogy a január hónap is rendkívüli nagy mennyiségű csapadékot hozott Vas megyére.

- Persze, ilyenkor a fagy lenne a normális, de most már ártana - mondta Csiszár István. Ha most érkezne jelentős lehűlés, akkor a fejlődő növények gyökerét egy az egyben elpusztítaná a fagy. Ha már ennyi vízben állnak, akkor lassú párolgás kell, de legalábbis az kellene - mondta a szakértő.

Az elmúlt hetekben egy-két nap kivételtől eltekintve, szinte tavasziasan alakultak a hőmérsékletek, vagyis még jól is jött az eső, hiszen a csapadék hűtötte a föld felett a levegőt, ahogy Csiszár István fogalmazott „visszavetette a tavaszodást”, nem fejlődtek túl a növények. Azt azért megjegyezte, hogy a víz alatt álló, gyakorlatilag hasznot nem hozó földterületek után is fizetnek bérleti díjat, ugyanannyit, mint a hasznos földrészeként, nyilván ezért sem mindegy, mekkora a belvíz és az esetlegesen felmerülő belvízkár.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság térképe szerint a lehullott jelentős mennyiségű csapadék nem okozott sem árvízi kiöntést, sem belvízi elöntést Vas megyében, de a régióban sem, sehol sincs készültség. Az ország más részein nagyobb a baj, ami a belvízi elöntéseket illeti. Országosan már több mint 25 ezer hektárt öntött el a belvíz, az Alföld középső és keleti területein a legrosszabb a helyzet. Az elöntött terület mintegy fele szántó, a másik fele gyep, rét, legelő. Az elöntött szántóterület fele őszi kalászos, a másik fele még nincs bevetve - ezek a legfrissebb statisztikák. A 12 vízügyi igazgatóságból tízben védekeznek a szakemberek. 24 szakaszon első, 19 szakaszon másodfokú készültség érvényes jelenleg a belvíz miatt. Szakértői várakozások szerint már ezen a héten megduplázódhat a belvízzel borított területek nagysága, amennyiben a mostanihoz hasonló intenzitással esik az eső. A gazdák szerint károkról még korai beszélni, ha kitart az intenzív eső, és a mostaninak a négyszerese lesz a belvízi elöntés, akkor már jelentős mezőgazdasági károk lehetnek. Vas megyében a közutakat még nem veszélyeztette vízátfolyás belvíz vagy megáradt patak miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!