Gazdaság

2016.05.31. 14:58

Nincs 100 milliója vasi földre? Kis állami földrészletek is eladók Vas megyében

Körkép – Miközben a harmadik üteménél tart a „Földet a gazdáknak” program, vagyis eladja az állam a három hektárnál nagyobb területeket, addig kisebb visszhanggal, de zajlik a kis földek árverezése is. Júniusban két vasi határidő jár le, összesen 594 kis földrészletet ad el az állam a megyében.

Bakos Ágnes

A vasi „kis földek”, a három hektárnál kisebb, most állami tulajdonú területek árverésének hetedik és nyolcadik üteme jár le júniusban. A hetedik kör június 6-án, a nyolcadik pedig június 27-én.

illusztráció: Unger Tamás

Ahogy a három hektárnál nagyobb földeknél, úgy a kisebbeknél is licit útján válik meg a területektől az állam. A különbség az, hogy nem napi árverés zajlik, hanem zárt borítékban kell megadni a licitet az adott határidőkig. Az is eltérés a nagy földekhez képest, hogy nincs irányár, azt nem jelöl a táblázat. Csupán a föld földrajzi elhelyezkedését, a pontos méretét és az esetleges bérlet, a földhasználati szerződés lejártát adják meg. És persze azt, hogy zártkerti ingatlanról vagy külterületi földről van-e szó.

A június 6-ai határidőig 363 vasi földterületre licitálhatnak a gazdák, majd a nyolcadik licitkörben 231 vasi földterület tulajdonjogától válik meg az állam.A június 6-ai licithatáridővel meghirdetett árverések 101 Vas megyei települést érintenek. A legtöbb kis földet Káld térségében ad el az állam: 49 területre várják az ajánlatokat június 6-áig. Csönge környékén 25, Szentgotthárd környékén 13, Rönöknél 12, Uraiújfalu és Ják környékén 11-11, Meggyeskovácsi és Egyházashetye körül 8-8 kis földrészlet eladó.

A második júniusi körben a legtöbb kis földet Pápoc környékén hirdeti az állam: 17 területet. Sárvárnál 13, Táplánszentkeresztnél 11, Szentgotthárdnál tíz, Szombathelynél kilenc terület eladó. Itt, a második júniusi fordulóban összesen 66 vasi település érintett Alsóújlaktól Vönöckig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!