Gazdaság

2016.07.07. 14:50

Akár 80 ezer forintot is hazavihet a középiskolás diák - Eláruljuk, hogyan

Megyei körkép - Gépészekre és építőipari szakemberekre van a legnagyobb szükség Vas megyében. A hiányszakmákban ösztöndíjrendszer van érvényben, egy-egy tanuló akár nyolcvanezret is kaphat havonta. Még mindig vonzó a nyugati munka, bár Ausztria lassan zárja piacát.

Turbók Attila

Súlyos szakemberhiány van napjainkban Magyarországon, a vészharangot már nemcsak a nagy cégek, hanem a szakminisztériumok is megkongatták. (A magyar munkaadók 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megfelelő munkaerő hiánya nagy vagy közepes hatással van az ügyfélkiszolgálásra. Ezen belül 19 százalék válaszolta azt, hogy kifejezetten nagy hatással van a szakemberhiány a társaság működésére.) Ennek nyomán került sor a szakképzés legutóbbi átalakítására, amelynek vasi nyomait a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum (SZMSZC) kialakításakor lehetett legszembetűnőbben látni. Az új intézményhez nyolc tagintézmény tartozik, ahol több mint háromezer diák birkózik a különböző szakmák alapjaival.

- A hiányszakmák listáját megyékre lebontva, évente kormányrendeletben határozzák meg, a kamara ajánlására - tájékoztatta lapunkat Szentgyörgyvári Róbert főigazgató. A rendelet korábban tíz szakképesítést tartalmazott, 2016 szeptemberétől ez 22-re bővül, ezek közül a legjellemzőbbek az ács, az asztalos, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az ipari gépész, a kőműves, a mezőgazdasági gépész, a női szabó, a szerszámkészítő és a villanyszerelő szakmák. - Ha egyet kellene kiemelni itt a megyében, akkor az a gépi forgácsoló szakma lenne, amely szinte azonnali álláslehetőségekkel kecsegtet, akár külföldön is - jelentette ki a főigazgató.

Az említett szakmák mindegyikét oktatják is a szakképzési centrum intézményeiben, az igényeket a megye nagyvállalatai rendszeresen jelzik is. - Az említett gépészképzés mellett még az építőipar lenne nagyobb szakemberfelvevő, ám ebben az ágazatban nincsen olyan hirdetési potenciál, mint egy multinál vagy nagyobb hazai cégnél, ezáltal az építőipari szakemberek inkább szóbeszéd útján értékesítik magukat - mondta Szentgyörgyvári Róbert.

Szolnoki Ádám, Németh Dániel és Alacsony Martin gyakorlaton: vonzóbbak a gépész szakmák. Fotó: Turbók Attila

A vasi hiányszakmák oktatásában talán ezekben az években tapasztalható a gyermeklétszám minimuma, várhatóan a következő években több diák kezdi meg tanulmányait a szakképzésben. - Ennek elsősorban nem csak demográfiai okai vannak, a szülők, ha lassan is, de kezdik megérteni, hogy alacsony tanulmányi átlaggal nem érdemes erőltetni a felsőoktatást, napjainkban egy jó szakembert már itthon is jobban fizetnek, mint egy pályakezdő diplomást - tette hozzá az SZMSZC vezetője. A felfutó - például gépész - szakmákban már érezhető a létszámnövekedés, ugyanakkor pár hiányszakmában még mindig nem elég a jelentkező. Utóbbiaknál a szakmai presztízs, a vélhetően alacsony fizetések játszanak nagy szerepet. - Ha már a pénznél tartunk, a hiányszakmák oktatásában ösztöndíjrendszer működik: a diákok a tanulmányi eredménytől függően nettó 10-30 ezer forintot is kaphatnak havonta - mondta a főigazgató. Az úgynevezett tanulmányi szerződések után is jár még 15-25 ezer forint, egyes cégek pedig további ösztöndíjakkal növelik a tanulási kedvet. Egy jó tanulmányi átlagú, hiányszakmát tanuló diák 80-100 ezer forintot is hazavihet havonta. Utóbbiak a diákok körében stagnáló, 15-20 százalékot tesznek ki a szakember szerint. - Óriási a szülők szerepe a szakképzésben: amikor a gyermekeik képességeit felmérve figyelik az említett hiányszakmák listáit, évekre előre meghatározhatják csemetéik boldogulását - hívta fel az egyik leglényegesebb motivációs tényezőre Szentgyörgyvári Róbert. Ezzel nagymértékben elkerülhető az iskolaidő alatti fluktuáció, mely például a gépészek körében a legkisebb,

A hiányszakmák másik növelő tényezője a Vas megyében is meglévő, nyugati elszívó hatás. - Egyes tanulóink már a szakképzés alatt tudatosan készülnek nyugatra, tanulják a nyelveket is - mondta az SZMSZC főigazgatója. Két dolgot azonban itt is érdemes megjegyezni, a hazai hiányszakmák - gépész, mérnök, vendéglátó és elektronikai szakemberek - nyugaton is ebbe a kategóriába tartoznak, így az elhelyezkedés szinte biztos és gyors. Ám egyes hazai szakemberek már megjegyzik, a szomszédos Ausztria napjainkban épp szűkíti a felveendő magyar szakemberek számát.

- A Nemzetgazdasági Minisztérium teljes támogatását élvezik a szakképzési centrumok, kiemelt figyelemmel kísérik a hiányszakmákban történő képzéseket. Ez egyre vonzóbb alternatívát jelent a fiatalok számára a felsőoktatás mellett - jelentette ki Szenytgyörgyvári Róbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!