Gazdaság

2017.03.12. 17:00

Érdemes növényorvossal szerződnie a gazdáknak

Vasszécseny - Elkél a gazdáknak a növényvédelmi szakember segítsége, erről beszéltek az illetékesek egy minapi fórumon.

Dr. Márkus Antal

A Vas megyei növényvédelmi rendezvények sorából fontosságában kiemelkedik az a Vasszécsenyben megtartott kétnapos szakmai program, amelynek szlogenje így hangzott: Ne csak a receptért keressük a növényvédő szakembert! A rendezvény a Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete (VMNK), az agrárgazdasági kamara, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal közös szervezése volt, csaknem kétszáz regisztrált termelő és növényvédelmi szakember vett részt rajta.

Amint azt Both Gyula, a megyei növényorvosi kamara elnöke elmondta: már a rendezvény előtti napokban leállt a regisztrációs program, olyan sokan jelentkeztek. A két nap alatt 29 előadás hangzott el, a legfontosabb témák, ismeretanyagok közül szemezgetünk. Harangozó Bertalan Vas megyei kormány- megbízott nyitóbeszédéből elhangzott: "kevés fontosabb dolog van, mint az élelmiszer-minőség, az élelmiszerbiztonság".

A Kárpát-medence növényorvosait intenzív, eredményes és hatékony gazdálkodásra buzdította. Tasnádi Gabriella, a nemzeti agrárkamara vízgazdálkodási szak-értője az engedély nélkül létesített vízkivételi helyek, illegális kutak bejelentésének fontosságát hangsúlyozta, melyet a helyi jegyzőnél javasol megtenni.

A VMNK részéről Eredics András ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel segíteni kívánják a kamara tagjainak munkáját. Ilyen a légifelvételek készítése, amelyek segítségével a károsítókat lehet felmérni, akár vadkárt is lehet pontosan becsülni. Lesz lehetőség gyorsteszt elvégzésére például a búza fuzáriumfertőzöttségének, talajok minőségi paramétereinek vizsgálatánál.

A Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Tervről Gábriel Géza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese beszélt. A cselekvési terv nem törvény, csak igazodási pontokat sorol fel, amelyeket a törvényi szabályozás fokozatosan követni fog. Fontos témaként emelte ki az úgynevezett "fekete technológiákat", a növényvédőszer-hamisítás problémáját, valamint a kiskultúrák kérdését is. A legnagyobb érdeklődés idén is Jordán László NÉBIH-elnökhelyettes előadását kísérte.

Elmondta, hogy ragaszkodnak a gazdák és növényorvosok közötti szerződések meglétéhez, azokat fel kell tölteni a NÉBIH honlapjára. Szerinte a gazdáknak is elemi érdekük mindez, hiszen a hatóság így látja, kinek van megfelelő szintű szakmai segítsége, kinek nincsen. Akiknek nincs, azokat ellenőrizni fogják. Felsorolta a büntetési tételeket is, mint mondta, mivel megszűnt a hatóság mérlegelési lehetősége, azonnal bevonja az engedélyeket egy-két évre.

Both Gyula, a megyei növényorvosi kamara elnöke: népszerűek a növényvédelmi előadások Fotó: Szendi Péter

Sajnos további hatóanyagokat is kivon a hatóság, így például a glifozát gyomirtót, a klórpirifoszt, mint utolsó olyan rovarölő szert, amely gázosodni képes. Komoly polémiát vetett fel szakmai körökben a mérlegelés nélküli büntetés kilátásba helyezése, amely fő oka annak, hogy megyénkben csak minden ötödik szakember vállal receptírást, szerződéskötést.

Igaz, a növényvédelem veszélyes ü-zemág, de a közlekedés is! Még nem hallottuk, hogy a legkisebb közlekedési vétségekért bevonnák a sofőrök jogosítványát, hiszen abból élnek. Itt a növényorvosok nagy része is a szakmájából él, ők is megérdemelnék és követelik ügyükben a méltányos eljárási rendet.

Szabó Levente, a vasi kormányhivatal főosztályvezetője a legújabb szervezeti átalakulásokat ismertette, majd több előadás hangzott el az aktuális támogatási formákról, lehetőségekről. A Növényvédelmi és Talajvédelmi Főosztály munkatársai ismertették a növényvédelem aktuális, valamint várható problémáit.

Dr. Mezei Dániel, az FM helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy 2020 után teljesen más támogatási rendszer jön, így a pályázati lehetőségeinket addig maximálisan ki kell használni, hogy termelőink megfelelően megerősödve várják az újabb kihívásokat.

A közvetlen növényvédelmi szakmával 18 előadás foglalkozott, ezek során a szakemberek az általuk képviselt cég újdonságait, valamint a már több éve jól bevált ható-anyag-molekulákat, azok hatásait elemezték. Megismerkedhettünk például a szójában is használható olyan vadonatúj hatóanyag-kombinációval (bentazon+imazamox), amely a növény gyomirtását teszi könnyebbé és hatásossá. Olyan új gombaölőszert is bemutattak, amely a gabonaféléknél előforduló gombabetegségek megelőzésében és gyógyításában "vitézkedhet", és amely hiánypótlást jelent az őszi árpa ramuláriás levélfoltosság orvoslásában. Természetesen a régebbi, igen jól bevált hatóanyagok újabb hatásait is elemezték.

A méhek kímélete, védelme is sarkalatos téma volt, főleg a kultúrnövények virágzása idején, amikor tovább-ra is a tau-fluvalinát ható-anyag a nyerő megoldás. Az elmúlt évben például a kukoricagyomirtásban a szulkotrion hatóanyagot használó termelők igen elégedettek voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!