Gazdaság

2017.06.26. 06:15

Azt hitte, energiatakarékos a mosógépe vagy a tévéje? Meg fog lepődni, mennyire nem az!

Előfordul, hogy akár kétszer annyi energiát fogyasztanak egyes televíziók, mosogatógépek és hűtőszekrények annál, mint amennyi az energiacímkéjükön szerepel – derült ki egy széles körű euró­pai uniós felmérésből.

Szakértők másfél évig tesztelték hétköznapi – vagyis nem a gyártók által alkalmazott laborkörülmények – között az A és G energetikai kategória közötti termékeket és derítettek fényt kisebb-nagyobb mértékű túlfogyasztásra a próba módjától függően - adja hírül a Magyar Idők a The Guardian cikkére hivatkozva.

A televízióknál például befolyásolja a fogyasztást a felbontás minősége: az ultramagas (UHD) és a széles dinamikatartomány (HDR) a hét kipróbált berendezés közül négyet késztetett az előírtnál több energia felvételére, közülük volt, amelyik 47 százalékkal fogyasztott többet, de egy másik tévé extra áramfelvétele a száz százalékot is meghaladta.

Nem különbek a hűtők sem: a vizsgálatba bevont készülékek fele fogyasztott harmadával többet a címkén feltüntetettnél pusztán amiatt, hogy rendre kinyitották az ajtaját és élelmiszereket tettek a hűtőbe. Csupán egyetlen modell teljesítette az elvárt értékeket a fent leírt hétköznapi használat mellett 24 órán keresztül.

A mosogatógépek pedig átlagosan 73 százalékkal több áramot fogyasztottak a feltüntetettnél, amikor nem az eco, vagyis a szabványosítottan gazdaságos üzemmódban működtek. Ez már csak azért is problematikus, mert a Bonni Egyetem korábbi felmérése szerint a háztartások négyötödében nem használják az eco programot.

A gyártók által jelzett és a valós fogyasztási értékek közötti eltérés minden valószínűség szerint az elavult szabványosítások és standardok következménye.

A Guardian felidézte azt is, hogy majdnem két évvel ezelőtt az Egyesült Királyság és Svédország törvényhozói panaszt tettek az Európai Bizottságnál – a probléma a dízelbotrányt idézi: észrevették, hogy egyes tévékészülékek felismerik, ha a teszteléshez szabványosított videoklipet játsszák le rajtuk, és ilyenkor csökkentik az energiafelvételüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!