adócsökkenés

2017.10.12. 06:07

Az adómérséklés fejlesztéseket tesz lehetővé

Parragh László munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó csökkenése lehetővé teszi, hogy a megmaradó pénzből fontos fejlesztések valósuljanak meg.

Üdvözölték az érdekképviseletek, hogy jövőre 2,5 százalékponttal 19,5 százalékra csökkenhet a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho), az intézkedés ugyanis hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához, valamint a vállalkozások fejlesztéseihez – írja a Magyar Idők.

A munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terheket is mérsékelnék.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a elmondta: a lépés hozzájárul a további bérfelzárkóztatáshoz, emellett több pénz marad a vállalkozásoknál. Rolek Ferenc ugyanakkor emlékeztetett: jövőre szintén jelentős mértékben emelkedik a minimálbér, valamint a garantált bérminimum, ezért az érdekképviselet kezdeményezné, hogy a következő évekre ígért további szochomérséklést hozza előre a jövő évre a kormány.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is támogatja a magasabb jövő évi járulékcsökkentést. Parragh László kiemelte: a vállalkozói szféra érdeke, hogy a fennmaradó összegből olyan fejlesztéseket tudjanak megvalósítani, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyképesség erősítéséhez.

A Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a lépéssel megvalósult a tavalyi bérmegállapodásban vállalt könnyítés. Mészáros Melinda ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben a munkaadói oldal kezdeményezését befogadja a kormány, s előre hozza a járulékcsökkentést, a bérmegállapodást meg kell nyitni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!