piaci alkalmazkodó képesség

2017.10.10. 07:40

Fejlődés előtt áll a gombatermesztés

Az egyik legjelentősebb magyar gombatermelő vállalkozás 5-10 százalékos árbevétel-növekedést tervez erre az évre, miután tavaly a vállalat árbevétele 10 százalékkal emelkedett és meghaladta a 8 milliárd forintot.

A növekedést, a korábbiakhoz hasonlóan, a folyamatos fejlesztés, a kapacitásbővítés és az új értékesítési lehetőségek feltárása, valamint a termékfejlesztés alapozza meg közölte – a Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: A Bio-Fungi az összes nyereséget az alapítás – 1991 – óta visszaforgatta. Emellett a vállalat folyamatosan javítja piaci alkalmazkodó képességét is. A termékek – fehér és barna csiperkegomba, a Portobello gomba, a laskagomba, a sárga laskagomba, déli tőkegomba – 100 százaléka frisspiaci.

Mutsy Árpád elmondta még, hogy a vállalat két fő tevékenysége a gombakomposzt előállítása és a friss gomba termesztése. A cégcsoport évente mintegy 5000 tonna gombát forgalmaz, ebből 80 százalék az export, 20 százalék a belföldi eladás. Gombakomposztot 10 országba szállít a vállalat, többek között Ausztriába, Németországba, valamint Oroszországba és a környező államokba, a friss gombát pedig elsősorban Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában adják el.

Kitért arra is, hogy Magyarországon mintegy 25-28 ezer tonna gombát termesztenek, ennek mintegy 95 százaléka csiperkegomba, 5 százaléka laskagomba. Európában a gombatermesztés 1,0-1,2 millió tonna. Ennek 70 százaléka a frisspiacra kerül, 30 százaléka konzerv lesz. Az európai gombatermesztés mintegy 2 százalékát adja Magyarország.

Az egy főre eső gombafogyasztás Magyarországon nagyon alacsony, 1,0-1,5 kilogramm évente. A termelés növeléséhez technológiai váltásra, modern, felszíni gombaházak építésére lenne szükség. Ez 20-30 modern, 1000-2000 tonna éves kapacitású gombafarmot, vagy 5-10 3000-5000 tonna éves kapacitású gombafarm építését jelentené.

A fejlesztéshez mintegy 40 milliárd forintra lenne szükség, a beruházásokkal a magyar gombaipar kibocsátási volumene mintegy 60 ezer tonnára emelkedne, amivel elérné az unió gombatermesztésének 5 százalékát – mondta az ügyvezető igazgató.

A Bio-Fungi Kft. csaknem 250 embert foglalkoztat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!