Jók vagyunk!

2017.11.06. 05:35

Világszínvonalú a magyar paradicsomtermesztés

Robbanás előtt áll a paradicsomágazat, pedig néhány éve még félő volt, hogy a hazai termelés és a feldolgozás is leáll. A fordulat a nagyobb termőterületnek, a technológiai fejlesztésnek és a megnövelt feldolgozókapacitásnak köszönhető.

Hódmezővásárhely, 2014. március 13. Paradicsomot szüretelnek dolgozók a Hódkertész Kft. és a Zöldség Farm 2008 Kft. új, ötezer négyzetméteres üvegházában, Hódmezővásárhely határában 2014. március 13-án. A 185 millió forintos fejlesztés keretében egy olyan nagylégterű, hidrokultúrás üvegház épült, amely hazai összehasonlításban a legmodernebb technológiai elemeket tartalmazza. MTI Fotó: Rosta Tibor

Az évtized elején még attól tartottak, hogy nemcsak az ipari paradicsom termelése, hanem a feldolgozása is megszűnik Magyarországon, hiszen 2010–2011-ben csupán 17-18 ezer tonna termést takarítottak be a gazdálkodók. Az ágazat a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Univer többlépcsős, a kormány által támogatott beruházásának köszönhetően menekült meg.

A cég kecskeméti telephelyén augusztusban adták át Közép-Európa legnagyobb és egyik legmodernebb paradicsomfeldolgozó üzemét. A társaság ezzel megduplázta, nagyjából 140 ezer tonnára növelte éves nyersparadicsom-feldolgozó kapacitását.

Termékeiket Lengyelországba, Szerbiába, Németországba, Szlovákiába, Csehországba és Bulgáriába szállítják – nyilatkozta egy lapinterjúban Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a FruitVeb elnöke. Beszélt arról is, hogy idén nagyjából 1500 hektáron termesztettek ipari paradicsomot, innen 120-125 ezer tonna kerülhet a feldolgozókhoz. Jövőre pedig a mostaninál harmadával nagyobb területen, körülbelül 2000-2200 hektáron ültethetnek paradicsomot a termelők, így a feldolgozható termés mennyisége is megugrik.

Ledó Ferenc hozzáfűzte: az ágazat sikeréhez a termő­terület növelése mellett a részben kényszerű technológiai fejlesztés is hozzájárult. Az uniós kvóta megszűnése után ugyanis a gazdálkodók rájöttek, hogy ha az árak nem emelkednek, akkor bevételüket csak nagyobb hatékonysággal tudják növelni. Így mostanra világszínvonalú technológiát használnak, korszerű az öntözés és a növényvédelem is.

Ezeknek köszönhetően egy hektárról ma már legalább annyi paradicsomot takarítanak be, mint a spanyol vagy az olasz ültetvényeken. Sőt, vannak olyan gazdálkodók, aki a világelsőnek tartott kaliforniai átlagot is megközelítették. Nem mellékes eredmény az sem, hogy menet közben a gyengébb termelők eltűntek, a piacon csak a legjobbak maradtak.

Ledó Ferenc elmondta azt is, hogy a paradicsom 70-75 százaléka palántázott, a többit pedig magról vetik a gazdák. Érdekük, hogy minél inkább meghosszabbítsák a betakarítási időszakot, ezt a megfelelő fajták választása mellett a palántázással tudják elérni. A palántázott, korán érő termés után ugyanis felárat fizetnek a feldolgozó gyárak, ezzel is ösztönözve a termelőket arra, hogy széthúzzák a szezont. A gyárak ugyanis nagy bajba kerülnének, ha a partnereik szeptemberben egyszerre adnák le a termést.

Borítófotó: Ma már világszínvonalú technológiát használnak a magyarországi termesztők. MTI Fotó: Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!