Fejlesztések

2019.01.06. 15:00

Több horgász, több hal Vas megyében

Egyre több a horgász, és a telepített halak száma is nőtt. A tavalyi éves horgászjegyek a hónap végéig érvényesek.

Budai Dávid

Nem lehet elég korán elkezdeni: sokan már gyerekként elköteleződnek a horgászat mellett –mondjuk egynyári horgásztáborban

Fotó: VN-archív/Szendi Péter

Eredményes év áll a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége mögött – hangsúlyozza Puskás Norbert, a szövetség ügyvezető elnöke, amikor arról kérdezzük, milyen volt nekik a 2018-as esztendő. A kötelező feladatok mellett a legnagyobb kihívást a TOP-program turizmusfejlesztési pályázatán támogatásban részesített Horgászturisztikai fejlesztések a vasi vizeken elnevezésű projekt megvalósítása jelentette. A pályázati keretből a szövetség horgászturisztikai központjának környékén kívül még nyolc vízterület környezete újult meg.

A fejlesztések mellett azonban a legfontosabb eredmény, hogy egyre többen szavaznak bizalmat a szövetség horgászvizeinek.

Tavaly a szövetség 27 tagegyesületébe 9117 horgász lépett be, ez 570-nel haladja meg a 2017-es 8547 fős rekordot. Az elmúlt öt évben sikerült csaknem megduplázni a regisztrált horgászok számát a megyében, ennek következményeként folyamatosan nőtt a halasítás is a szövetségi vizeken. Éves területi jegyet a felnőtt horgászok közül 2631-en váltottak, ami 207-el több, mint tavalyelőtt. A haltelepítések gyakorisága és mennyisége is meghaladta az elmúlt évek számait. Pontyból a tervezett 28 ezer 600 kg helyett több mint 48 ezer kg, míg vegyes keszegből 5 ezer 400 kg helyett több mint 16 ezer 600 kg került a vasi vizekbe. Sikerült a ritkán beszerezhető őshonos halfajok fiatal egyedeiből is kihelyezni a vizekbe: tavaly 3 ezer compó és a pergető horgászok egyik kedvencének számító balinból 25 ezer 500 talált új otthonra.

Előnevelt halakból összesen 239 ezer darab került a vizekbe. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvényekből sem volt hiány, például a horgászat és a halfogyasztás népszerűsítése érdekében ötödik alkalommal rendezték meg – a szövetség fennállásnak 25 éves jubileumi ünnepségével egybekötve – a Pinka-völgyi halas napot Vaskeresztesen. Nagy népszerűségnek örvendett a 13. alkalommal megrendezett Vasi Vizek általános iskolai horgászvetélkedő és a több évtizedes hagyománnyal bíró Vasi Vizeken horgásztábor is.

A következő szezonra készülve fontos tudnivaló, hogy 2019. január 1-jétől a papíralapú horgászigazolványt a magyar horgászkártya váltotta fel. A 2019-re érvényes állami horgászengedély kizárólag a magyar horgászkártya igénylését követően állítható ki.

Nem lehet elég korán elkezdeni: sokan már gyerekként elköteleződnek a horgászat mellett –mondjuk egynyári horgásztáborban
Fotó: VN-archív/Szendi Péter

A horgászkártya igénylését a jegyváltás előtt mindenki otthon is el tudja végezni a mohosz.hu oldalon, de ebben az egyesületi ügyintézők is tudnak segíteni, ehhez azonban feltétlenül szükséges a korábbi horgászengedély megléte mellett az adókártya, a személyi igazolvány, valamint a lakcímkártya is. Ha valaki már elvégezte a regisztrációt, akkor a jegyváltásra vigye magával a horgászkártyáját vagy az igényléskor kapott regisztrációs számot. A személyi igazolvány méretű horgászkártya nemcsak azonosításra, hanem később online horgászjegy vásárlására is alkalmas lesz.

A tavalyi állami jegyek és a vasi éves területi jegyek január 31-éig érvényesek. A szövetség információi szerint a 2019. évi állami horgászjegyek január közepétől lesznek elérhetők országosan, így a tagegyesületekben is. A szövetség hagyományos éves területijegy-akciója január 31-éig tart, hogy mindenki kényelmesen megvásárolhassa az új területi jegyeket. Új jegyféleségként jelenik meg a C&R éves sporthorgászjegy, amellyel az összes szövetségi folyóvízen, valamint a lukácsházi Abért I–II. tavon, a pinkamindszenti tavon és a répcelaki tavon lehet horgászni.

Az előző években megszokott telepítési mennyiségeket a szövetség a jövőben is szeretné tartani, lehetőség szerint növelni, viszont a folyamatosan emelkedő halbeszerzési árak és az egyéb gazdasági változások miatt ez sajnos elkerülhetetlenül jegyáremelkedést is vont maga után. A napi horgászjegyek árai nem nőnek, de az éves jegyek típustól függően 10-19 százalékkal kerülnek majd többe. Az idei évtől a gyermek éves területi engedéllyel bármilyen horgászmódszerrel (pl.: fenekezés, pergetés stb.) lehet pecázni a szövetségi vizeken. A nagy testű pontyok védelme érdekében az állóvizeken az orrcsúcstól a faroktőig mért 60 cm-nél nagyobb pontyot tilos megtartani, azonnal vissza kell engedni a vízbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!