Gazdaság

2014.05.13. 11:50

A fehérbor a nyerő

Kőszeg - A 2014. évi Vas Megyei Borversenyen a fehér- és rozéboraival Mándli Tibor folytatta korábbi sikersorozatát, míg a tavalyi vörösborok között kiemelkedően szerepeltek a kőszegi blauburgerek.

Rékai Zoltán

Az idei volt az első olyan Vas Megyei Borverseny, amelyen nem csak az előző évi, hanem korábbi évjáratok is indulhattak – mondta az eredményhirdetéskor Szövényi Áron, a borverseny elnöke. A verseny egyik fontos célja volt, hogy a termelők kapjanak visszajelzést arra, hogy milyen irányban kellene továbbhaladniuk. Szövényi Áron arra buzdította a borászokat, akinek jó bora van, azoknak érdemes ebből valamennyit eltenni, hogy később még több óbor versenghessen a Vas Megyei Borversenyen.

Mándli Tibornak Huber László polgármester és Kovács Ferenc megyei elnök adta át az oklevelet. Fotó: Rékai Zoltán

A fehérborok között, akárcsak tavaly, a csempeszkopácsi központú Mándli Borház chardonnay-ja bizonyult a legjobbnak, a második a Ság hegyi Fehér Csaba Attila olaszrizlingje lett, a harmadik a Mándli Borház rajnai rizlingje. A 2013-as vörösborok között a kőszegi Alasz Gábor blauburgere kapta a legtöbb pontot. A második kőszegi Jagodics Pince blauburgere, míg a harmadik az ugyancsak kőszegi Alasz László kékfrankosa lett.

A rosé kategóriában az első három helyezett bor közül kettőt Mándli Tibor készített. A pinot noir roséja lett az első, a zweigelt roséja a mások. A harmadik helyen ifj.Alasz László kékfrankos roséja végzett. A fehér óborok között a kissomlyói E. Duka János 2009-es furmintja bizonyult a legjobbnak. A második Mándli Tibor 2012-es chardonnay-ja, harmadik pedig a Ság hegyi Danka Imre 2011-es olaszrizlingje lett.

A vörös óborok között a vashegyi dr. Árva Pál 2011-es kékfrankos-dornfelder bora kapta a legmagasabb pontszámot. A második a kőszegi Kampits Családi Pincészet 2011-es Zweigelt-je lett , a harmadik a hegyháti Varga Zoltán 2012-es shiraz bora.

A versenyen legsikeresebben szereplő kőszegi borászatnak járó Szövényi Ernő Kupát Alasz László vehette át Szövényi Árontól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!