Gazdaság

2014.03.26. 20:15

A jövő elkezdődött

Lukácsháza - 120 millió forintos állami támogatással 206 millió forintból újítják fel és bővítik a lukácsházi óvodát.

Tóth Csongor

Az ünnepélyes alapkőletételen a helyi óvodások adtak műsort, majd Virág János, a település polgármestere ismertette a beruházás részleteit. Mint mondta, a forrásból jut az épület energetikai korszerűsítésére és akadálymentesítésére, valamint új étkező is épül majd. Szólt arról is, hogy megújul a tornaszoba, amelynek köszönhetően kibontakozhatnak a fejlesztőpedagógiai módszerek. Az óvoda jelenleg többek között a lukácsházi és gyöngyösfalui gyermekeket látja el.

– A mai alapkőletétel üzeni, hogy a jövő elkezdődött – mondta Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, hangsúlyozva, hogy a kormány segíteni szeretné Lukácsháza megtartó erejét, ezért is támogatta az Új Széchenyi Terv is jelentős mértékben ezt a beruházást.

– Minden eddiginél magasabb, minőségibb óvodai nevelés megteremtése valósulhat meg itt Lukácsházán a kapacitásbővítéssel – mutatott rá a képviselő. Az alapkőletétel után újabb örömteli eseményre került sor Lukácsházán, átadták a művelődési ház 20 millió forintból felújított tetőszerkezetét, amely a Darányi Ignác Terv 10 millió forintos támogatásával valósult meg.

– Mind a mostani avatás, mind az óvodai alapkőletétel azt mutatja, hogy Lukácsháza erős közösség. Olyan közösség, amelynek hosszú múltja van, de a jövője is elkezdődött – hangsúlyozta Ágh Péter. A fideszes országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy a kormány további húszmillió forintot biztosított Lukácsházának, elismerve, hogy az elmúlt évek jó gazdálkodásnak köszönhetően nem adósodtak el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!