Gazdaság

2010.01.02. 03:29

A kamarai programok egyre több vállalkozás számára nyújtanak jövôképet

Körkép - A gazdasági szereplők véleménye a jogszabályokban nem, vagy csak ritkán jelenik meg, így a gazdasági környezet pozitív irányú változtatását célzó kamarai törekvések csupán rész-sikerként értékelhetők.

Kiss Tamás

S hogy mit láttak, s tapasztaltak?

Nos, először is megállapították, hogy a válság sújtotta időszakban a gazdasági szereplők számára egyre komolyabb problémát jelent a világos, kiszámítható gazdaságpolitikai háttér hiánya. A kamarának országos és helyi szinten is megvannak az ezzel kapcsolatos stratégia és konkrét elképzelései, ezek érvényesítéséhez azonban elengedhetetlen, hogy a szervezet stabil, a vállalkozások mind szélesebb rétegeit reprezentáló tagsággal rendelkezzen. E szempontból fontos fejlemény, hogy a kamarai tagok kilépését az elmúlt időszakban sikerült megállítani, sőt, immár új belépőből is egyre több akad. A válság követ-keztében kialakult gazdasági helyzet költségcsökkentésre kényszeríti a vállalkozásokat, a kamara szerint azonban mind többen ismerik fel, hogy a megoldást nem az érdekérvényesítő szervezetekben lévő tagság megszüntetése jelenti.

Itt persze felvetődik a kérdés, hogy miért is érdemes maradni, illetve csatlakozni a kamarához.

A VMKIK tevékenységét értékelők szerint erre mindenképpen jó okot szolgáltat, hogy 2009-ben országos és helyi szinten is erősödtek a szervezet érdekérvényesítő törekvései. Előbbire példa, hogy sikerült megakadályozni a szakképzés számára kedvezőtlen jogszabálytervezetek életbe lépését, a tanulószerződéssel történő foglalkoztatás feltételeit negatívan érintő elképzelések megvalósítását. S hogy helyi példa is legyen: nem kis mértékben a kamara határozottságának is köszönhető, hogy a 2,5 millió forintnál kisebb adóalappal rendelkező szombathelyi vállalkozásoknak nem kell ipar-űzési adót fizetniük. És, ami szintén fontos: az elmúlt években a VMKIK kezdeményező szerepet vállalt a 8-as és a 86-os főközlekedési útvonalak fejlesztésére irányuló koordinációs munkában.

Visszatérve az országos szinthez: a gazdaságot érintő jogszabályok véleményezésén a kamara továbbra is aktívan dolgozik, ugyanakkor viszont kritikus pont, hogy az ehhez szükséges helyi információgyűjtést hátráltatja az itteni vállalkozók passzivitása. Ugyancsak sajnálatos, hogy a gazdasági szereplők véleménye a jogszabályokban nem, vagy csak ritkán jelenik meg, így a gazdasági környezet pozitív irányú változtatását célzó kamarai törekvések csupán részsikerként értékelhetők. Ezen mindenképpen szeretne változtatni a vasi kamara, amely az érdekérvényesítési feladatok ellátása mellett a vállalkozások versenyképességének növeléséhez is próbál hozzájárulni. Ezt szolgálja egyrészt a kedvezményes Széchenyi Kártya hitelkonstrukció ügyintézésében való kamarai részvétel, amely nyomán a megyében kamarai közvetítéssel 5,7 milliárd forint összegű hitelt helyztek ki a pénzintézetek.

A pályázatokkal és a jogszabályi változásokkal kapcsolatos tanácsadások is a versenyképesség növelését szolgálják, és, ami legalább ennyire fontos: a kamara a gazdaságfejlesztésben is egyre aktívabb. A gazdasági platformok létrehozására irányuló erőfeszítéseket támogatja például a kőszegi és a csepregi kistérségre kiterjedő, határon átnyúló Regionet Aktív projekt, míg az innovációhoz kapcsolódó ismeretbővítést az Inno Tér program hivatott elősegíteni. A kamara katalizátor szerepe részint a környezetgazdálkodási, a kutatásfejlesztési és az innovációs tevékenységekben, leginkább pedig a határon átnyúló turisztikai projektek megvalósításában érhető tetten. Mindent összevetve tényleg megállapítható, hogy a különböző programok egyre több vállalkozás számára jelölik ki a biztosnak tűnő jövőképet.

És amivel szintén nehéz lenne vitatkozni: a versenyképességet szolgáló szakképzés ösztönzése és koordinálása területén is nélkülözhetetlen a kamarai szerepvállalás, ugyanígy a VMKIK nemzetközi kapcsolatai, s a hatékonyabb külpiaci érvényesülést szolgáló projektjei (vásárok, ITDH-val közös információs napok) is többek számára hajtottak hasznot. Amivel viszont elégedetlen a kamara: a kis- és középvállalkozások terhei a számos jobbító szándékú javaslat ellenére sem csökkentek kellő mértékben. A bizonytalan gazdasági háttér a vállalkozások tartalékainak felélését eredményezte, illetve számos pályázati kiírás életszerűtlenségének is köszönhetően egyes kistérségek leszakadása tovább erősödött.

A korábbi kritikákat meghallva, az elmúlt időszakban a kamara jobban nyitott a kistérségek felé. A pályázati tevékenység keretében megvalósuló kistérségi programok, kamarai napok változó érdeklődés mellett zajlottak, na de ismert a mondás: lassú víz ugye, partot mos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!