Gazdaság

2010.04.19. 02:29

Árverések: hatályba lépett az új kormányrendelet

Életbe lépett az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezésének szabályait meghatározó kormányrendelet.

Kiss Tamás

A PSZÁF szerint az új elő-írásokkal megakadályozható, hogy többszörös és sokszor átláthatatlan engedményezési láncolaton át jusson el az árverezésre szánt ingatlan az adós előtt ismeretlen behajtó cégekhez vagy magánszemélyekhez. A felügyeleti engedély e mellett várhatóan a követelések értékesítéséből származó jelentős költségektől is megkíméli majd mind az adóst, mind a hitelezőt, hiszen a hitelezők feltehetően közvetlenül fordulnak majd az APEH hivatalos honlapjá- hoz kapcsolódó Elektronikus Árverezési Felülethez. A friss rendelkezések alapján lakóingatlant kizárólag ezen az árverési felületen keresztül lehet árverezni. Az árverezések lebonyolításához a jogszabály szigorú feltételeket rendel. Így az árverezés kiírását 6 hónapnál nem régebbi ingatlanszakértői értékbecsléshez köti, amit az adóhatóság saját adatbázisa alapján ellenőriz. A jogszabály az árverésen való részvétel feltételeit, az árverezési ajánlattétel módját, az ingatlanra tett legalacsonyabb eladási értékének szabályait is meghatározza, védve az eladósodottak/zálogkötelezettek jogi érdekeit.

Címkék#árverés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!