Gazdaság

2014.04.04. 14:15

Befejeződött a 110 kilométer hosszú vasútvonal felújítása

Forgalomba állt a negyedik új FLIRT motorvonat, ezzel lezárult a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal teljes megújítása.

Burkon László

A Sopronban megtartott projektzáró rendezvényen elhangzott: a 110 kilométer hosszban teljesen felújított vasúti pálya jelentősen hozzájárulhat a térség gazdasági fejlődéséhez és nagymértékben javítja a közösségi közlekedés feltételeit. A mintegy 50 milliárd forintos beruházás európai uniós támogatással valósult meg.

Az utazók komfortját a felújítás mellett a négy új FLIRT motorvonat forgalomba állítása is javítja. Fotó: GYSEV

A fejlesztésbe a GYSEV Zrt. még 2009 szeptemberében kezdett bele. Azóta megtörtént a Szombathely–Szentgotthárd vonal teljes felújítása, továbbá a Sopron–Szombathely vonal korábban elkezdett rekonstrukciós munkáit is befejezték. A már villamosított és korszerű biztosítóberendezéssel felszerelt Sopron–Szombathely vonalszakaszhoz hasonlóan a Szombathely–Szentgotthárd közötti vonalszakaszt is villamosították, és ide is korszerű biztosítóberendezéseket telepítettek. A 110 kilométer hosszúságú vasúti pálya felújítása következtében így az elérhető pályasebesség 120 km/órára emelkedett. Az utazóközönség komfortját mindezek mellett a fejlesztés részeként vásárolt négy új FLIRT motorvonat forgalomba állítása is javítja. A GYSEV állomásain és megállóhelyein megemelt, 55 centiméteres peronokat alakítottak ki, így az utasok közvetlenül léphetnek be a 211 ülőhellyel rendelkező motorvonatokba.

A vasútfejlesztés részeként javultak a teherfuvarozás feltételei – megnőtt a tengelyterhelés – és nem mellékesen az egész vonalszakaszon csökkent a zaj és a környezetterhelés.

A projekt összköltsége 49,8 milliárd forint volt, amelyből mintegy 42,3 milliárd forint az Európai Unió támogatása. Ez volt egyébként az első olyan vasúti projekt a 2007–2013 közötti költségvetési időszakban, amelyet az Európai Unió támogatásra érdemesnek ítélt.

A beruházás előnyös változásokat hozott a régió két meghatározó városa közúti közlekedésében is: Szombathelyen elkészült a Csaba utcai felüljáró, illetve a gyalogos és kerékpáros aluljáró. Sopronban pedig a Kőszegi útnál épült közúti-, valamint gyalogos és kerékpáros aluljáró.

– Példaértékű, ahogy a vasúttársaság folyamatosan javítja a szolgáltatásait, mint ahogy az is, hogy a GYSEV milyen sikeresen használja fel az uniós források által kínált lehetőségeket. Nagyot léptünk előre a beruházás lezárásával a nyugat-dunántúli vasúti közlekedésben – mondta a zárórendezvényen Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának alelnöke.

– Hatalmas munka volt ez az 50 milliárd forintos beruházás, amely az elmúlt évek egyik legjelentősebb vasúti fejlesztése volt a térségben. A statisztika azt mutatja, hogy az utazóközönség is értékeli a fejlesztéseket: 2010 és 2013 között több mint 23 százalékkal emelkedett az utasok száma a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd szakaszon – mondta a projekt kapcsán Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

Az utazók komfortját a felújítás mellett a négy új FLIRT motorvonat forgalomba állítása is javítja. Fotó: Szendi Péter

Az április 6-ai menetrendváltástól a GYSEV Zrt. új menetrendi struktúrát vezet be a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd szakaszon. Az utazók a pozitív változásokat leginkább a Sopron és Szombathely közötti vonalon vehetik észre: a két város között a menetidők átlagosan 4-5 perccel rövidülnek.

Vasárnaptól az ütemes menetrend szerint a Sopronból eddig egész óra 22-kor induló vonatok egész óra 38-kor startolnak Szombathelyre. Emellett a két város között közlekedő szinte összes vonatot érinti majd a változás: az indulási időpontok az eddigiektől néhány, esetenként akár több perccel is eltérhetnek, érdemes ezért az utazás előtt tájékozódniuk az utazóknak, hívta fel a figyelmet Rázó László sajtószóvivő.

Négy-öt perccel rövidebb lett a menetidő Sopron és Szombathely között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!