Gazdaság

2014.12.14. 19:15

„Egymillió forint egy trófeáért?”

Szombathely - Vas megyében évről évre több vadat ejtenek. Jó üzletnek tűnik a vadgazdálkodás, hiszen egy első osztályú trófea megszerzéséért akár egymilliót is fizetnek.

Budai Dávid

Vas megyében az elmúlt évben annak ellenére veszteséges volt a vadgazdálkodás, hogy egymilliárd forint fölötti árbevételt könyvelhettek el a vadászatra jogosultak összesen a megyében.

Ennek okairól és az elmúlt év vadgazdálkodásáról Szakály Antalt, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság vadászati és halászati osztályának vezetőjét kérdeztük. Mint azt megtudtuk, a megye vadgazdálkodását három nagyvad a gímszarvas, az őz és a vaddisznó határozza meg alapvetően. Apróvad-gazdálkodásunk a fácán és mezei nyúl vonatkozásában elenyésző, csak mesterségesen nevelt egyedeket vadásznak.

A nagyvad esetében a gímszarvas a meghatározó. A 2013/2014-es vadgazdálkodási évben terítéknagysága meghaladta a 4600 darabot, melyből a bikateríték 1000 fölötti volt. Ez a szomszédos megyékhez viszonyítva is kimagasló, hiszen Vas megye 289 ezer hektár nettó vadászterületéhez képest Zala megye közel 10%, Győr-Moson Sopron és Veszprém megye ennél 30%-30%-kal nagyobb nettó vadászterületekkel rendelkeznek. Vagyis annak ellenére, hogy a szomszédos megyék nagyobb vadászterülettel rendelkeznek, nálunk több vadat lőnek ki. Ráadásul az országos nagyvadállomány csökkentési prog-ram keretében évről évre növelik a kilövési terveket is.

Szalay Árpád trófeabírálat közben. Számtalan paraméternek kell megfelelnie egy érmes trófeának   Fotó: Unger Tamás

Az idei, 2014/2015-ös vadgazdálkodási évből még hátravan két hónap, a gímszarvas bika, a tehén és a borjú 2015. január 31-éig lőhető. Az idei tervből, amely meghaladja a 4900 db-ot, bikából közel 700 db, tehénből és borjúból valamivel több, mint harmada került eddig terítékre, de a tarvad- és a borjúterelő vadászatok zöme még hátravan. A minőséget leginkább az érmes arány reprezentálja. Az, hogy egy trófea milyen minőségű, több paraméter határozza meg, egyebek között az agancs tömege, szárhosszúsága, az ágak száma, hosszúsága, a rózsák mérete dönti el a besorolást. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy egy adott területen milyen minőségűek a trófeák. Szakály Antal elmondta, több összetevője van egy trófea minőségének. Az egyik a biológiai, az agancs olyan extra produktum, ami akkor fejlődik ki, ha a szarvas természetes élőhelyén minden rendben van, így elegendő táplálék áll rendelkezésére a vadnak, megfelelő búvóhellyel rendelkezik és a szaporodásához is adottak a feltételek. Éppen ezért, ha a trófea minősége silány, az kiválóan mutatja, hogy az állat élőhelyénél a feltételek nem megfelelőek. A másik jelentősége pedig gazdasági, hiszen minél értékesebb egy trófea, annál többet kell fizetni a kilövéséért.

Biztató, hogy Vas megyében, hasonlóan Zala, Somogy és Tolna megyéhez, nagyon jó minőségű, első osztályú trófeákkal rendelkezező egyedekre lehet vadászni. Annak ellenére, hogy viszonylag sok vad van Vas megyében és a trófeák minősége is kiváló, tavaly veszteséges volt a vadgazdálkodás. Pedig egy első osztályú trófeával rendelkező szarvas kilövése nem olcsó mulattság, akár az egymillió forintot is meghaladhatja. Ha még az állat húsára is igényt tartunk, azért is külön kell fizetni. Jó üzletnek tűnik, igen ám, csak a vadászatra jogosult társaságnak vagy földtulajdonosi közösségnek kell állnia a számlát vadkárok esetén, sőt olykor még egy adott terület bekerítésének költségeibe is be kell szállniuk. Tavaly a mérleg a költségek javára billent. Érdekesség, ha a nappali falára szeretnénk egy trófeát, nem kell milliós összeget áldoznunk érte, a vadász ugyanis a kilövés élményéért fizet, maga a trófea kilónként csupán pár ezer forintot ér.

Nem minden vad érzi azonban olyan jól magát nálunk, mint a szarvas. Az őz minősége megyénkben az országos adatokhoz képest gyenge-közepes. Az érmes bakok aránya alig haladta meg az 1%-ot.

A vaddisznó terítéke az elmúlt 5-6 év alatt gyakorlatilag a duplájára nőtt, így a 11 ezer db-ot meghaladó kilövése, különösen a szaporulatot kedvezőtlenül érintő időjárási tényezők miatt, a 2013-2014-es vadgazdálkodási évben már nem volt tartható. Így az lecsökkent 8700 db-ra. Összességében elmondható: a megyében vadból nincs hiány, viszont vadászatuk tavaly veszteséges volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!