Gazdaság

2006.10.25. 02:28

Elverte a jég a fenyvest

Csénye (ni) - Előfordul, hogy a jég elveri a gyümölcsöt, kukoricát. De hogy ez erdei fákkal is megtörténhet? Csényén júniusban megtörtént.

Nagy Ildikó

Kelemen Géza, az Állami Erdészeti Szolgálat (ÁESZ) Szombathelyi Igazgatóságának osztályvezetőjétől tudjuk, hogy június 29-én a jéggel kísért vihar következtében a csényei határban, a porpáci vasútállomás közelében mintegy 28 hektárnyi, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelésében lévő erdőterület károsodott. A vihar északnyugati irányból érkezett, viszonylag keskeny sávban érte az erdőt, de ott rendkívüli intenzitású jégesővé fejlődött. A jégdarabok a tűlevelek, vékonyabb ágak egy részét leverték, a fák kérgét több ponton megsebezték.

A fenyők a sebeket általában erős gyantaképzéssel gyógyítják. Itt azonban az erdeifenyők a július-augusztusi szárazabb időjárás miatt nem tudtak kellő mennyiségű gyantát termelni, aminek következtében a sebfelületeken megjelenő gombák támadását sem voltak képesek kivédeni. A fenyők augusztus végére elszáradtak.

Az erdőterület lombos fái szintén károsodtak, de úgy tűnik, ott begyógyulnak a sérülések. Ostffyasszonyfa környékén, akkor 35-50 éves fenyőállományokat pusztított el a jég.

Az ÁESZ Szombathelyi Igazgatóságának és a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek a munkatársai már felmérték a károkat. Ahol a károsítás kisebb mértékű, ott a jövő év tavaszán, rügyfakadás után döntenek a teendőkről. Valószínűleg 5-8 ezer köbméter fát kell gyorsan kitermelni, és a helyét meghatározóan lombos fafajokkal beültetni.

Fotó: ÁESZ Szombathelyi Igazgatósága

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!