Gazdaság

2016.05.12. 15:11

Fekete Péntek az LuK-nál - Autós tüntetés lesz a gyár előtt

Már folynak a tárgyalások a cégvezetés és a szakszervezetek között, de egyelőre nincsen megállapodás. Pénteken 8.30-10.30 között félpályás útlezárással demonstrálnak az LuK Savaria Kft. előtt.

Budai Dávid

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) Vas megyei Képviselete és a VASAS Szakszervezet Nyugat-dunántúli Regionális Szervezete 2016. május 13-án szolidaritási autós demonstrációt tart fél kilenc és fél tizenegy között az LuK Savaria Kft.-nél működő két szakszervezet támogatására. A demonstráció a Fekete péntek elnevezést kapta.

Horváth Csabától, a MaSZSZ képviseletvezetőjétől megtudtuk: a cég vezetése és a szakszervezetek között már egy ideje folynak a tárgyalások, amelyeken a munkáltató több kérdésben hajlandónak mutatkozott a megállapodásra, de a bér és jövedelem tekintetében még nem nyilatkozott. Ezzel egy időben a cég vezetése egy közleményt adott ki, amelyben megerősítik a szakszervezetekkel való tárgyalások tényét, ám annak tartalmáról, mint írják, a titoktartási megállapodás értelmében nem áll módjukban tájékoztatást nyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!