Gazdaság

2013.07.18. 13:51

Felfüggesztett cégek Vas megyében

Vas megye - Vas megyében nem nőtt azoknak a cégeknek a száma az első hat hónapos adatok alapján, amelyeknél adószám-felfüggesztéssel élt az adóhatóság.

Kupi Györgyi

Közel négyezer cég adószámát függesztette fel az év első hat hónapjában az adóhatóság Magyarországon, ez majdnem négyszer több mint a tavalyi év hasonló időszakában. Vas megyében azonban eggyel sem nőtt azon vállalkozások száma, akiknél ezzel a szankcióval élt volna a NAV – áll a feketelista.hu elemzésében. A céginformációk nyújtására szakosodott portál összegzése szerint 2012 előtt a bevallási illetve adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt indult a legtöbb eljárás, a tavaly év elején megváltozott törvények alapján elérhetetlenség esetén is felfüggesztés lehet a retorzió. Az elmúlt másfél év alatt csaknem tizennégyezer vállalkozást fosztottak meg emiatt az adószámától.

A régióban kevés cég adószámát függesztették fel az idén. Grafika: Kelemen Attila

A felfüggesztések számának emelkedésében közrejátszik az is, hogy az új eljárásrend szerint a cégbírósági bejegyzést megelőzően az adóhatóság vizsgálja a cég vezető tisztségviselőinek „múltját". Több mint ezer esetben sikerült kiszűrni hogy korábban már cégeket csődbe vitt csalók visszakerüljenek az üzleti életbe. A NAV azokat a vállalkozásokat is vizsgálja, amelyek tulajdonost vagy vezető tisztségviselőt váltanak, és ha itt fedez fel szabálytalanságot – például korábbi vállalkozásnál jelentős, 15 millió forintnál nagyobb adótartozást felhalmozását –, akkor törlik az adószámot. (Ez alól lehet mentesülni, ha valaki kimentési kérelemmel él, például igazolni tudja, hogy azért nem fizette be az adót, mert neki sem fizettek a megrendelői – áll a feketelista.hu cikkében.)

Ugyan a cégek bejegyzésének ideje hosszabbodik az ellenőrzés miatt, ám az üzleti partnerek biztonsága növekszik. Vas megyében és az idén az első félévben 10–10 céget büntetett a hatóság adószám felfüggesztéssel, ennél kevesebbet csak Zalában, ahol az idén mindössze 4 vállalkozás (tavaly viszont 37) esett ilyen eljárás alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!