Szerencsejáték

2019.09.04. 16:37

Fogadási üzletág: az Európa-liga is vonzza a téteket

Az FTC négy kupapárharcára együtt – a Ludogorec Razgrad és a Valletta elleni BL-selejtezőket is beleértve – 5,8 millió fogadást kötöttek.

A magyar kupaszereplőnek a litvániai Suduva Marijampole elleni Európa-liga-párharca során 1,44 millió fogadást regisztráltak, amely 261 millió forintos nyereménykifizetéssel párosult – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére a játékszervező által közölt adatokból.

Mint a fogadási statisztikákból megállapítható, nem vette vissza drasztikusan a fogadási kedvet az, hogy a Dinamo Zagreb elleni kiesés után a Fradinál immár nem a Bajnokok Ligája, hanem csak az Európa-liga főtáblájára jutás volt a tét.

A horvát bajnok elleni két mérkőzésre ugyanis összesen 1,65 millió szelvény érkezett be, a szerencsés fogadók markát pedig 277 millió forint ütötte.

Az FTC négy kupapárharcára együtt – a Ludogorec Razgrad és a Valletta elleni BL-selejtezőket is beleértve – 5,8 millió fogadást kötöttek, a kifizetett nyeremény pedig meghaladta az 1,36 milliárd forintot.

A Suduva elleni első, litvániai mérkőzés (0-0) kapcsán a Szerencsejáték Zrt.-nél kiemelték: a fogadók a találkozó előtt még óvatosak voltak a tippjeikkel, de bíztak abban, hogy a Ferencváros bizakodásra okot adó eredményt ér el.

Például arra a fogadási sorra, hogy az első félidő végén döntetlen állásnál vonulnak pihenőre a csapatok, több mint 10 ezer helyes tipp érkezett, amely 1,95-os nyereményszorzót ért.

Az első felvonásra beérkező 30 ezer kétesélyes tipp is azt jelezte, hogy a fogadók nem voltak egészen biztosak az FTC sikerében. Egyébként ezen a fogadási soron a fogadások 94 százaléka vált nyertessé.

Fotó: VG

Az idegenbeli döntetlen után a hazai visszavágó (4-2) előtt már derűlátók voltak a fogadók a csoportkörbe jutást illetően: a Ki jut tovább? sorra beérkező tippek 71 százaléka a magyar bajnokot jelölte meg. A bizakodás mértékét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a fogadói többség nem is egyszerű győzelmet várt, hanem magabiztos, többgólos sikert. A Hendikep 0:1 fogadási lehetőségre 56 ezer tipp érkezett be, ebből 76 százaléknyi volt olyan, amely legalább kétgólos FTC-sikert várt (nyertes odds: 1,85). A 4-2-es hazai sikerrel végződő mérkőzést követően 82-szeres nyereményszorzóval számolhattak azok, akik pontos végeredményként ezt szerepeltették a fogadásukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!