Gazdaság

2013.03.05. 06:25

Glossza - Átváltozás a 21. században?

Fantasztikus mutatványra kényszerülhet civilizációnk. Mégpedig most, a 21. században.

Kozma Gábor

Ennek lényege, hogy miként óvható meg az ezredévek alatt felhalmozott tudás úgy, hogy a digitális forradalom el ne söpörjön mindent. A gondolat ugyan nem digitalizálható, de kétségkívül sorvasztható az egyén technikai manipulálásával.

A mutatvány nagyon is hangsúlyos része, hogy mi lesz az eddigi civilizációs hordozókkal? Mi lesz az ember művelte élőzenével, a könyvekkel, újságokkal, az erre épülő kulturális bázisokkal? Mi lesz például a színházakkal, hiszen az is könnyen monitorra vihető, akárcsak az élőbeszéd, a tanári katedra, a közösségi élmények, megélések sora.

Olvasom, hogy egy mai átlag tizenéves (huszonéves) az okostelefon révén lényegében csak a közösségi oldalakon kommunikál a külvilággal. Neki már nem íródnak könyvek, nem őt rázzák fel a problémás filmek, nem az ő világa ez a mindjárt széteső. Az ő világa már egy digitális alapú, egészen más hangsúlyokat előtérbe helyező lesz. Ez nem feltétlenül baj, hiszen minden új generáció a maga világát építgeti. De a kérdések akkor is sorakoznak.

Belefér-e abba a világba az a felhalmozott tudás, amely az ember sajátja? Vagy elszáll a felhőbe, nemcsak képletesen? Minden átmásolható, mondják, az élőkoncert is. De annak a hangulata már nem. Írjunk elektronikus könyvet? Lehet, de a belső hang nem szólal meg a vibráló csövön. Cseréljük a tanárt tabletre? Lehet, de akkor nincs stílus és mívesség. Eszmefuttatások ezreinek kellene már sorakozni, elemezendő az átváltozást, de mozgás alig-alig. Az ember játékos, egyelőre lefoglalják kis kütyüi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!