Gazdaság

2016.10.20. 18:50

A termőföldek adóztatása a legjellemzőbb Vas megyében

Tavaly január óta az önkormányzatok települési adókat vethetnek ki. 2015-ben Vas megyében egyetlen önkormányzat sem élt a lehetőséggel, idén azonban már négy is.

Budai Dávid

Tavaly óta az adótörvények lehetővé teszik, hogy a helyi önkormányzatok települési adókat vessenek ki. A tapasztalatok szerint az önkormányzatok 2015-ben még félénken nyúltak a kérdéshez. Mindössze nyolc településen vezettek be termőföldadót, egy-egy önkormányzat pedig ingatlan-, illetve útadót vetett ki. Egy önkormányzat esetében pedig tavaly óta keményen megadóztatják a magas építményeket, a nyolcvan métert meghaladókra már csaknem 3 millió forintot kell fizetni évente. Ekkor már megjelent Apajon a gépjárműadó, ahol kétszáz forintot kellett fizetni kilowattonként évente, és Zalaapátiban is bevezették az ebadót, azonban más nem nagyon történt. Vas megyében például semmi sem. Az idén azonban úgy néz ki, vérszemet kaptak az önkormányzatok, és csaknem hatvan településen jelentek meg különféle adónemek, ezúttal ráadásul nem maradt ki a szórásból Vas megye sem. Mielőtt azonban megnéznénk, hogy nálunk milyen különleges adók vannak, kanyarodjunk vissza a már említett ebadóra.


A termőföldek adóztatása a legjellemzőbb Vas megyében. Táplánszentkereszten és Vasszentmihályon sújtja ez a teher a gazdákatI llusztráció: Szendi Péter

Zalaapátiban ugyanis tavaly úgy döntöttek, három-négy kutyus esetén ezer forintot kell fizetni/eb/év. Öt-hat kutya után 10 ezer, tíz kutya fölött viszont száz darab ezrest kell leszurkolni évente kutyánként.

Lássuk, idén mennyire használták ki az önkormányzatok a törvény adta lehetőségeket. A kivetett adók jó része ingatlanhoz kötődik, ami nem meglepő, hiszen az ingatlan-nyilvántartáson keresztül az ilyen adó teljesítése ellenőrizhető a legjobban.

Míg több önkormányzat vezetett be termőföldadót, addig különleges adófajták is születtek, van, ahol a nádasok, máshol a csónakok tulajdonosai fizetnek január elsejétől, Zalaapátiban viszont úgy látszik, kutyafuttában született csak meg az ebadó, hiszen azt a népharag hónapok alatt elsöpörte. Óbudán pedig a giccsadó vet fel kérdéseket, mert ugyebár mi a giccses és mi a szép? A gipszoroszlán még mehet, de a lila házfal az már túlzás? Nehéz ügy, mindenesetre a képviselő-testület februárban rábólintott, így félmilliót is fizethet, akinek csúnya a háza.

Na de nézzük, mi a helyzet Vas megyében. Nálunk négy önkormányzat élt a speciális adó kivetésének lehetőségével. Magyarlakon járműadót vetettek ki a mezőgazdasági vontatókra, a lassú járművekre, a munkagépekre és a pótkocsikra. Januártól háromszáz forintot kell fizetni utánuk kilowattonként és negyven forintot minden száz kilogramm után. Monek Gyula, a település polgármestere elmondta, az így befolyt összeg kizárólag az utak karbantartására fordítható. Csepregen a halastó-tulajdonosoknak fájhat a fejük, évente 50 ezer forintot kell fizetni utánuk hektáronként, ráadásul Csepreg közigazgatási területén halastóból három is van.

Táplánszentkereszten a termőföldek adóznak, aranykoronánként négyszáz forint a teher évente. Vasszentmihályon is a termőföldek után kell fizetni, itt azonban csak a méret számít: 0,6 forintot kell kicsengetni minden egyes négyzetméterért évente.

Az önkormányzatok természetesen azért élnek a speciális helyi érdekű adók kivetésével, hogy elegendő bevételre tegyenek szert. Mivel azonban abban minden ember hasonlít egymásra, hogy adót senki nem szeret fizetni, ezért elképzelhető, hogy akinek fizetnie kellene, vitatja az adó jogosságát. Ez azonban még nem ok a derűre az általunk megkérdezett ügyvédi iroda szerint. Ha egy önkormányzati adórendelet az alaptörvénnyel ellentétes, annak megsemmisítésére az alkotmánybíróság jogosult. Ha ezt a megoldást választja, hosszú útra készüljön. A panaszt elsősorban az ombudsmannál vagy az önkormányzat felett törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivatalnál tudja benyújtani az adózó. Érdemes felkészülni arra, hogy az eljárás évekig fog tartani.

Bár az önkormányzatok első látásra szabad kezet kaptak, azért ez nincsen egészen így. Erősen kétséges például a termőföldadó jogszerűsége azok esetében, akik földjüket bérbe adják. Ők ugyanis a bérbeadásból származó jövedelmek után is adót fizetnek, és sokak szerint így már kétszer fizetnének ugyanazért adót. Egyébként, még ha kezdeményezi is az adózó a felülvizsgálatot, magát az adót érdemes befizetni: ha netán az adózó elveszíti az eljárást, akkor a meg nem térülő jogi költségeken túl, az adó befizetésének elmaradása miatt adóbírsággal és késedelmi kamatokkal is számolni kell.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!