Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock.com

Még fél évig él a törlesztési moratórium

Éppen fél év van hátra a hiteltörlesztési moratórium igénybevételére, eközben megszűnt a veszélyhelyzet, ám változatlanul fenyeget a járvány második hulláma. A konstrukció nem változik, viszont nem biztos, hogy most is ugyanúgy érdemes mérlegelni az adósoknak, mint két-három hónappal ezelőtt.

Az európai szinten egyedülálló hiteltörlesztési moratóriumot a veszélyhelyzet kihirdetése után egy héttel, március 18-án megjelent rendelet tette lehetővé. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, annak időtartamát viszont a kormány rendelettel bármikor meghosszabbíthatja. A megoldás kezdettől fogva függetlenül működött a veszélyhelyzettől, vagyis annak feloldása nem változtat a feltételein – részletezi a Magyar Nemzet.

A lakossági és vállalati hitelekre vonatkozó törlesztési moratórium hatalmas segítség azoknak, akik átmenetileg elestek a bevételeiktől és nagy terhet jelentene számukra a törlesztőrészlet fizetése. Az év végéig tartó moratórium alatt ezeket az esedékes törlesztőket nem kell kifizetni, az így felgyűlt kamattartozást a bankok nem tőkésíthetik, ráadásul az ügyfél nem kerül a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív adóslistájára, ami egyébként évekre elvágná a hitelfelvétel lehetőségétől. Ha az adós pénzügyi helyzete bizonytalan vagy az év során bármikor azzá válik, december 31-ig érdemes kihasználni a lehetőséget.

„A hiteltörlesztési moratóriumot szabályozó rendelet lehetőséget ad arra is, hogy az ügyfelek az év végéig bármikor ki- vagy beléphessenek a moratóriumba saját döntésük alapján” – hívja fel a figyelmet Veres Patrik.

A Bank360.hu szakértője emlékeztet: a moratórium a veszélyhelyzet idején automatikusan lépett hatályba. Aki tehát szeretné folytatni a törlesztést – mert rendeződik a munkahelye, és visszaáll az élete a korábbi kerékvágásba –, annak ezt most is kérvényeznie kell a bankjánál, egyébként továbbra is marad a moratórium. Ugyanakkor, ha később mégsem alakulnak a vártnak megfelelően a pénzügyei, arra is van lehetőség, hogy visszalépjen a moratóriumba. Ennek korlátja vagy díja nincs, jelezte a szakember.

A Bank360.hu szerint mindezek ellenére, az érintett ügyfélnek érdemes visszatérnie a rendszeres hiteltörlesztéshez, ha stabilizálódott az anyagi helyzete. A moratóriummal ugyanis csak elodázhatja a fizetést. Az elmaradó összegeket 2021 januárjától el kell kezdenie visszafizetni azzal a feltétellel, hogy az eredetileg vállalt törlesztőrészleténél nem lesz magasabb a havi befizetési kötelezettsége. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a visszafizetés kitolódik, és akár hónapokkal, sőt több mint egy évvel is meghosszabbodhat a futamidő.

Ezzel pedig a hitel visszafizetése is átütemeződik. Egy annuitásos hitelnél (amikor az adott kamatperióduson belül nem változik a hitel törlesztőrészlete) például az extra hónapokra is marad tőke, amelyre a bank kamatot számolhat fel. Ez pedig a hitel drágulásához vezet. Aki tehát nem szeretné, hogy az eredetinél többe kerüljön a hitele, annak érdemes a törlesztés folytatását választania, amint arra módja nyílik.

Borítókép: illusztráció

Dosszié

Hozzászólások

dicstelen statisztika
A skótok és az angolok itták le magukat a leggyakrabban 2019-ben
Propagandasajtó / 20 perce
Hallgat a baloldali sajtó a gyöngyösi polgármester oltási botrányáról
Eddig egyetlen baloldali hírportál sem számolt be az esetről.
Gyász
"Az Úr adta, Az Úr elvette." (Jób 1,6-2,10) Fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatjuk, hogy KÁNCZ JÓZSEFNÉ szül.: Pintér Eszter tanítónő szentségekkel megerősítve, szerettei köréből az örök hazába költözött. Gyászoló családja
"Nincs elmúlás, nincs vég, na és nincs halál, az élet múlik, s új útjára rátalál. Jön majd a tél, mikor végre megpihen, de meg nem hal, csak elalszik, azt hiszem..." Apukánk, FÉBERT MIKLÓS búcsúztatóját 2021. január 28-án tartjuk a szentgotthárdi temetőben 15 órakor. 82 éves korában méltósággal megpihent. Személyes részvétnyilvánítást kérnénk mellőzék.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FRANK JÁNOSNÉ szül. Bődör Irén 82 éves korában megpihent. Hamvainak végső nyughelyére helyezése 2021. január 28-án a 14.00 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor lesz a csepregi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, hogy TÁNCSICS SÁNDOR 86. évében elköltözött ebből a világból egy örökös hazába. Hamvainak elhelyezése 2021. január 29-én, pénteken, a 15.00 órai gyászmisét követően 15.45-kor lesz a vépi temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló húga, sógora és családjaik, gyermekei: Ingrid, Erik, Tibor
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik CSEKNÉ MOLNÁR MÁRIA temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték. Külön köszönetet mondunk Vép Város Önkormányzatának, Tamás atyának, főnökasszonyának Anitának, kolléganőinek, a Vadvirág Óvoda dolgozóinak, az összes szülőnek, a Geomé Kft. vezetőinek, dolgozóinak, a vépi öregfiúk csapatának, az összes rokonnak, barátnak, ismerősnek, a város lakóinak. Köszönettel: A gyászoló család
"Elment ő, kit annyira szerettünk, Örök bánatot hagyva itt nekünk. Elmentél, de soha nem feledünk, Örök emléked itt marad nekünk. S míg élünk, szeretve emlékezünk, Örökké hálásak leszünk, hogy te voltál nekünk." Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, anyós és rokon GERÖLY JÁNOSNÉ szül. Horváth Anna Mária életének 62. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezése január 29-én, pénteken, a 10.30 órai gyászmisét követően 11.00 órakor lesz a dozmati temetőben. Ezúton mondunk tisztelettel köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KAJCSOS GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára a megemlékezés virágait elhelyezték, mély gyászunkban bármely módon együttérzéssel osztoztak. Emlékét szívünkben megőrizzük. Gyászoló családja Vép
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉP ISTVÁN életének 57. évében itt hagyott bennünket. Végső nyugalomra helyezése január 28-án, csütörtökön 13.30-kor lesz Ják község temetőjében. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon együttéreznek velünk. Bánatos családja
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon, Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FODOR JÓZSEF életének 90. évében drága szíve örökre megpihent. Temetése 2021. január 28-án, csütörtökön 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Előtte gyászmisét 9.00 órakor a Szent Márton-templomban tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAPITÁR FERENC életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. január 28-án, csütörtökön 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászmise aznap 14.30-kor a Szelézi templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Az együttérzést hálásan köszönjük. Gyászoló család
"Nélküled már semmi sem olyan mint régen, Fájó könnycsepp lettél mindannyiunk szívében. Idézzük szavaid, mosolyod, emléked, Szerettünk és szeretünk, nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MORTH OTTÓ 48 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után örökre megpihent. Temetése 2021. január 27-én, szerdán 15 órakor lesz az egervári temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Amikor a testemet roskadozva vittem, Halkan, csendben átölelt az Isten." "Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, após, nagypapa, testvér, rokon és ismerős TÓTH ZOLTÁN mozdonyvezető életének 91. évében örökre megpihent. Temetése 2021. január 27-én, szerdán 13 órakor lesz a körmendi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármely módon osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Még fáj, tán örökre így marad, De mindig velünk maradsz, Az idő bárhogy is halad.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÉCZ SÁNDOR életének 68. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. január 26-án 13 órakor lesz a gércei evangélikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló testvérei
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk, Emléked örökké itt van velünk, Amíg élünk, te is itt élsz velünk.” Szívünk örök fájdalmával emlékezünk FRIGY JÓZSEF halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHÁCSI SÁNDORNÉ szül. Csepregi Irma életének 78. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2021. január 27-én 13 órakor veszünk végső búcsút az ostffyasszonyfai temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban együttéreznek velünk. A gyászoló család
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS 93 éves korában örökre megpihent. Temetése január 26-án, kedden a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően 13.45 órakor lesz a büki temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban együtt éreznek. A gyászoló család
Emlékezünk NARDAI ISTVÁN 1921-2006 születésének 100., halálának 15. évforduóján. Aki ember volt, küzdő, tiszta ember, változzék át bár porladó rögökké, az élőkben tovább él- mindörökké. El nem múló szeretettel gondol rád: családod
"Dolgos keze, fájó szíve megpihenni tér, Emléke szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férj, édesapa, nagypapa, testvér és rokon BÁGYI LÁSZLÓ életének 76. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezése 2021. január 28-án, csütörtökön 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben, gyászmise aznap 11.00 órakor a Szalézi templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.„ Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető feleség, anya, nagymama, testvér, anyós és rokon GYURICZA GYÖRGYNÉ szül. Szalai Ilona a Vármelléki Óvoda nyugdíjasa, életének 76. évében türelemmel viselt hosszantartó betegségben csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Gyászmise aznap 14 óra 15 perckor a Szent Miklós katolikus templomban. Kérnénk, tiszteletüket egy szál fehér virággal róják le előtte. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
„Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó ajkadon, Szívünkben örökké élsz, Mert szeretünk nagyon.„ Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám Özv. HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Németh Gizella (Gizi néni) életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. január 27-én, szerdán 14 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Gyászmise aznap reggel 7 óra 15 perckor a Szent László katolikus templomban. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik gyászomban osztoznak. Kérném a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető fia
dacol a tudománnyal / 27 perce
Túlélte a koronavírust a 105 éves Magdus néni
Történelmi havazás / 51 perce
Mintegy 80 ezer fát kell kivágni a következő hetekben Madridban
Nem fáradnak el / 57 perce
A robotolást bízzuk inkább a robotokra!
kormányválság / 1 órája
Az olasz miniszterelnök lemondásával bizonytalan helyzet állt elő
Az elütött állatot tilos elvinni / 1 órája
Mit tegyünk, hogy elkerüljük a vadelütést, és mit akkor, ha megtörtént a baj?
Tóth Dóra
Így alakul a védekezés / 1 órája
Müller Cecília: lassan lezárul az egészségügyi dolgozók oltása (videó)