Gazdaság

2014.10.15. 12:35

Informatikusnak lenni jó

Szombathely - Vas megyében az első félévben az informatikával és a kommunikációval foglalkozó alkalmazottak kerestek a legjobban, maguk mögé utasítva a pénzügyi szférát, amely sokáig a legjobban fizető gazdasági ág volt.

Peltzer Géza

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Vas megyében idén az első félévben a havi bruttó átlagkereset 207 ezer forint volt, ami 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A szellemi foglalkozásúak 272, a fizikaiak 169 ezer forintot kerestek havonta.

A nettó keresetek az első félévben a megyében az informatikával és kommunikációval foglalkozó cégekben voltak a legmagasabbak, az adatok szerint, átlagosan 174 ezer 106 forint. A szellemi foglalkozásúak számára az ipar nyújtotta a legjobb jövedelmet, havi 256 ezer 347 forintot, a fizikai dolgozóknak viszont a művészettel, szabadidős tevékenységgel foglalkozó cégben fizettek a legjobban, 141 ezer 296 forintot havonta. A második legjobban fizető ágazat a szellemiek számára az építőipar volt (194 ezer 761 forint/hó), a harmadik pedig az információ, kommunikáció (180 ezer 349 forint/hó).

A legkevesebbet az első félévben a vendéglátásban lehetett keresni, átlagosan 83 ezer 441 forintot havonta. Ettől valamivel többet fizettek az adminisztratív dolgozóknak, (102 ezer 97 forintot), és az egészségügyben foglalkoztatottaknak (104 ezer 760 forintot). A kereskedelem átlagosan 108 ezer 942 forintot fizetett az alkalmazottainak, ami nem jelentős változás, sokat javult viszont az utóbbi időben az oktatásban dolgozók átlagjövedelme: az első félévben nettó 156 ezer 384 forint volt.

Grafika: Kelemen Attila

Talán nem meglepő, hogy országos összehasonlításban Budapesten voltak a legmagasabbak a jövedelmek az első félévben, átlagosan 197 ezer 795 forint havonta, miközben az országos átlag 153 ezer 939, a vasi átlagjövedelem pedig 135 ezer 765 forint volt (a szellemi foglalkozásúak átlagos jövedelme 162 371, a fizikaiaké 110 ezer 527 forint volt). Ezzel a jövedelemmel egyébként Vas megye hetedik a megyék sorrendjében.

Rendkívül nagyok a területi különbségek: Budapesten például a pénzügyi szolgáltatást végzők átlagosan 353 ezer 281 forint vihettek haza átlagosan, míg Szabolcs Szatmár megyében az ugyanezen a területen dolgozók mindössze 183 ezer 865 forintot - nagyjából a felét pesti kollégáiknak.

Az I. félévben egyébként összesen közel 62 ezren álltak alkalmazásban Vas megyében, ami 5,7 százalékkal több a tavalyinál. A növekedés ellenére melyet a közfoglalkoztatás is befolyásolt a létszám még nem érte el a gazdasági válság előtti szintet.

Négy szolgáltatási kivételével minden nemzetgazdasági ágban nőtt a létszám. A megye gazdaságában meghatározó feldolgozóipari alágazatok közül a járműgyártásban az átlagosnál jóval nagyobb mértékű, 9,0 százalékos bővülés történt foglalkoztatásban, itt 7 ezer fölé nőtt a munkavállalók száma. A legalább 5 ezer főt foglalkoztató nemzetgazdasági ágak mindegyikében többen dolgoztak a tavalyinál, a bővülést a közfoglalkoztatás is jelentősen befolyásolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!