Gazdaság

2014.11.11. 16:15

Két vasi fürdőváros húzza a helyi idegenforgalmat

Megyei körkép - Idén az első nyolc hónapban a tavalyihoz képest hat százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek bevétele Vas megyében. A megyén belül különösen jól teljesített Bük, ahol nőtt a hazai és a külföldi vendégek száma is az elmúlt évihez képest.

Peltzer Géza

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014 első nyolc hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 6,589 millió vendég 17 millió 234 éjszakát töltött el, ami az előző év azonos időszakához képest 7,1 százalékos, illetve 5,2 százalékos növekedést jelent.

Egyre több a régióban a cseh, a szlovák és a lengyel turista, a németek viszont lassan elfogynak. Fotó: Vn/Archív

Az ország valamennyi statisztikai régiójában nőtt a forgalom, a nyugat-dunántúli szálláshelyeken 1,014 millió vendég 3,195 millió éjszakát töltött el nyolc hónap alatt, ami 4, illetve 2,3 százalékkal több a tavalyinál. Az átlagos tartózkodási idő ugyan 3,2 éjszakára rövidült, azonban még mindig itt a legmagasabb a régiók között. A belföldi érdeklődés élénkült, a külföldiek azonban kevesebben keresték a nyugat-magyarországi szállodákat az EU valamely tagállamából. A tíz legnagyobb kereskedelmi szálláshely-forgalommal rendelkező település a régió forgalmának 81 százalékát bonyolította le, amiből Bük 15 százalékkal, Sárvár 9,7 százalékkal vette ki a részét. Bük kiemelkedően jól teljesített, hiszen itt a tavalyinál egyaránt több volt idén a külföldi és a hazai vendég is – Sárváron viszont inkább a külföldiek száma nőtt a tavalyihoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!