Gazdaság

2007.07.11. 02:28

Kiemelt rendezvények

Röjtökmuzsaj (VN) - Több Vas megyei programot is a régió kiemelt kulturális rendezvényei közé soroltak.

Németh Zoltán

A Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság által kiírt, A nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye című pályázatra az idén 21 jelölés érkezett. A rendezvények többsége több éves múlttal büszkélkedhet, egy olyan van köztük, amelyet első alkalommal szerveznek meg: ez a Félhold és telihold - Ostromhetek Kőszegen 1532-2007 elnevezésű programsorozat.

A címet a Soproni Ünnepi Hetek, a győri A barokk varázsa programsorozat, a soproni Német Kultúra Hete, az ugyancsak soproni Liszt Fesztivál, a Zalai Nyári Színházi Fesztivál, a Győri Nyár Nemzetközi Kulturális Fesztivál, a Zalaegerszegi Országos Fazekas és Keramikus Találkozó nyerte el. A sikeres pályázatok között több Vas megyei van: a bizottság a Kőszegi Várszínház, a Savaria Történelmi Karnevál, a sárvári Nemzetközi Folklórnapok, az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál, valamint az őrségi Hétrétország programját is érdemesnek tartotta a támogatásra. A már említett kőszegi ostromheteket, valamint a Vasi Múzeumfalu hagyományőrző rendezvényeit is a befutó pályázatok közé sorolták. A cím nem jár pénzügyi támogatással, de a rendezvényekre marketingtevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a Magyar Turizmus Zrt. A cím elnyeréséről szóló okleveleket tegnap adták át Röjtökmuzsajon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!