Gazdaság

2017.05.28. 12:15

Magasabb lesz a törlesztőrészlet

Az árfolyamgát programban korábban részt vevő adósok 40 százalékánál 6-8 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlet - derül ki a jegybank elnökének válaszából, amely a parlament.hu oldalon olvasható.

Matolcsy György Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének kérdésére adott tájékoztatást a volt árfolyamgátasok terheinek növekedésével kapcsolatban. A 2011-ben indult programban részt vevők 60 hónap haladékot kaptak a gyűjtőszámlán felhalmozott adósságuk törlesztésére, többségüknek idén tavasszal kell megkezdenie a fizetést. A hátralévő futamidő alatt az adósok fokozatosan fizetik ki az összegyűlt különbözetet, a törlesztőrészlet mostantól már emelkedhet, de a törvény szerint legfeljebb 15 százalékkal.

Matolcsy György kifejtette: a 2014-es, elszámolásra vonatkozó törvényekben meghatározottak szerint a tisztességtelenül felszámított összeget a pénzügyi intézményeknek az ügyfél esetleges lejárt tartozásait követően az árfolyamgáthoz kapcsolódó gyűjtőszámláján felhalmozott egyenleggel szemben kellett elszámolniuk.

Átlagosan 6-8 ezer forinttal emelkedhet a törlesztőrészlet az árfolyamgátban részt vevő adósoknak Illusztráció: Shutterstock

Tekintettel arra, hogy a gyűjtőszámla előkelő helyen szerepelt az elszámolási sorrendben, az összes árfolyamgát-programban résztvevő adós gyűjtőszámla-egyenlege csökkent az elszámolás során, átlagosan több mint 90 százalékkal - jelezte az MNB elnöke.

Tájékoztatása szerint jelenleg az adósok megközelítőleg 40 százaléka (mintegy 70 ezer adós) esetében a gyűjtőszámlának pozitív az egyenlege. A törvény ugyanis nem engedte meg, hogy a törlesztőrészlet a forintosítást követően emelkedjen, így a különbözet gyűjtőszámlán halmozódott - magyarázta válaszában a jegybank elnöke. Az emelkedése átlagosan havi 6-8 ezer forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!