Gazdaság

2013.12.19. 13:40

Magyar cég épít húsüzemet Vietnámban

Korszerű húsüzemet épít Vietnamban egy magyar-vietnami vegyesvállalat. Az erről szóló megállapodást Körmenden írták alá az együttműködő partnerek.

Rékai Zoltán

A beruházásban magyar részről a körmendi Babati és Társa Kft. vesz részt, partnere egy namdinhi élelmiszerek és mezőgazdasági termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó részvénytársaság lesz. Erről Pham Viet Son, Vietnami-Magyar Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság elnöke és ügyvezetője, a Magyar-Vietnami Baráti Társaság alelnöke, Vu Trong Nghia, az együttműködésben érintett vietnami cég vezérigazgatója, valamint Babati Zoltán, a Babati és Társa Kft. társtulajdonosa tájékoztatta Kovács Ferencet, a Vas Megyei közgyűlés elnökét.

A vietnami vendégek elmondták, hogy csaknem 90 millió lakosú országukban jelenleg még egyetlen korszerű húsfeldolgozó üzem sem működik, ezért nagy szükség van erre a beruházásra, valamint mindazokra a tapasztalatokra, tudásra, amelyeket a magyar szakemberek átadhatnak vietnami kollégáiknak.

A vietnami partnerek már több alkalommal jártak Körmenden, ahol Babati és Társa Kft. vágó- és feldolgozóüzem felszereltségét és működését tanulmányozták. Elnyerte tetszésüket termékeik házias ízvilága, kiváló minősége. Nagyra értékelték az élelmiszer-biztonságot előtérbe helyező termék előállítást, a termelés szigorú technológiai alapon végzett irányítását. Ezek voltak vietnami szakemberek elsődleges szempontjai akkor, amikor együttműködő partnerként a körmendi Babati és Társa Kft. üzemét választották. Ennek szellemében kérték fel a cég ügyvezető igazgatóját, Babati Zoltánt, hogy szervezzen meg egy üzleti találkozót, ahol az együttműködés konkrét lehetőségeiről tárgyalnak. Erre a megbeszélésre az idén ősszel ez Vietnamban került sor, ahol megszületett az elvi megállapodás született a vegyes vállalat létrehozására.

Kovács Ferenc, Vu Trong Nghia, Babati Zoltán, Pham Viet Son (Fotó: Rékai Zoltán) 

A vietnami-magyar vállalkozás ezer embernek ad majd munkát, háromszor akkora lesz a kapacitása, mint a körmendi üzemé. Éves szinten 300 ezer sertést, 25 ezer szarvasmarhát vágnak és dolgoznak majd fel a vietnami üzemben a körmendi technológia alapján.

A tőkét a befektető biztosítja, míg az üzem tervezésével, a gépek, berendezések, eszközök, felszerelések beszerzésével Babati Zoltánt bízta meg a partner. A magyar fél vállalta, azt is, hogy közreműködik az üzem felépítésében, segíti a dolgozók képzését, a technológia biztonságos átadását. Az alapanyagot saját gazdaságában a vietnami partner biztosítja állítja elő, avat be a további részletekbe Babati Zoltán. Az együttműködés része lesz a tervezett üzem saját bolthálózata is, amely száz, teljesen felszerelt korszerű technológiával ellátott üzletből áll majd.

A létrehozni kívánt üzem környezetében mintegy tízmillió ember él. Ez azt jelenti, hogy az ország lakóinak teljes ellátása érdekében akár további befektetésekre, fejlesztésekre is lehetőség nyílik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!