Erdőn és mezőn

2017.11.06. 06:18

Nagyot nőtt a termőföld ára

Tavaly megtört a termőföld-értékesítés volumenének 2013 óta tartó csökkenése, mégpedig a 2015 őszén meghirdetett Földet a gazdáknak! program hatására – írja a Központi Statisztikai Hivatal friss termőföldárakat tartalmazó kiadványára hivatkozva a Világgazdaság hétfői száma.

Az adatok szerint 2016-ban háromszorosára nőtt az értékesített mező- és erdőgazdasági földek területe az előző évhez viszonyítva. A termőföldárak is kiugróan emelkedtek, 2016-ban átlagosan 22 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 1 302 400 forint volt hektáronként.

A mező- és erdőgazdasági hasznosítású területek mintegy 4 százalékát dobták piacra tavaly, ez összesen 323 ezer hektár termőföldet jelentett. Az összes értékesített termőföld 83 százaléka a szántó művelési ágba tartozott, amelyből négyszer akkora terület cserélt gazdát, mint 2015-ben. Ezt követte 10 százalékkal a gyep és 5,2 százalékkal az erdő, a fennmaradó 2 százalékot a szőlő- és gyümölcsös területek értékesítése tette ki.

A szántóföld hektáronkénti átlagára Észak-Magyarország kivételével valamennyi régióban meghaladta az 1 millió forintot, Nyugat-Dunántúlon volt a legmagasabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában