Gazdaság

2007.07.20. 02:27

Raktározási tudnivalók

A kánikulába fordult időjárás azt eredményezi, hogy lassan a vége felé tart az aratás. A termény java részét a kombájn alól értékesítik a termelők, d ...

Németh Zoltán

A kánikulába fordult időjárás azt eredményezi, hogy lassan a vége felé tart az aratás. A termény java részét a kombájn alól értékesítik a termelők, de jelentős mennyiség jut a saját magtárakba, tárolókba is.

A felvásárlók által betárolt gabona az arra a célra kialakított raktárakba, fémsilókba kerül. Az idén a betárolásnak nem jelentette akadályát a magas nedvességtartalom, legfeljebb az aratás kezdetén. A jelenleg magtárba kerülő gabona nedvességtartalma jócskán a 14 százalékos szint alatti.

Ezen túlmenően viszont nagy figyelmet érdemel a betakarított szemes termény tárolása, mert a bent lévő gabonára még sokféle károsító lehet kedvezőtlen hatással.

Legelőször is minden tárolónak már az aratás megkezdése előtt tisztának kellett lennie. A megfelelő kitakarítás után a padozat és a falak kijavítása, meszelése, a helyiség kiszellőztetése és kifertőtlenítése kellett hogy megtörténjen.

Az aratáskor betárolt gabona fő károsítói a különböző gombabetegségek és rovarkártevők lehetnek. A gombabetegségek közül elsősorban a fuzáriumot kell megemlíteni, amely már a terménnyel kerülhet be a szántóföldről. Az ilyen termények jelentős minőségromláson mennek keresztül, és mind emberi, mind állati felhasználásuk sok veszéllyel jár. Hasonlóan jelentős károkat okozhatnak a rovarkártevők, melyek közül a legismertebbek a zsizsikfélék és a lisztbogárfélék.

A tárolt gabonának rovarmentesnek kell lennie ahhoz, hogy eladható legyen. A védelem alapvető eleme a korszerű raktározás betonpadozatú, vasvázas raktárakban, fémsilókban. A magtárak ablakát célszerű dróthálóval ellátni, hogy a madarak és rágcsálók ne juthassanak be rajta.

A gabona tárolási vastagsága ne haladja meg a 2 métert, mert ennél nagyobb tömegben gyorsan növekszik a páratartalom és a hőmérséklet, ami erőteljes gombafertőzéshez és dohosodáshoz vezet. Ezért a szellőztetés sem árt. A tárolás során felszaporodó kártevők ellen engedélyezett növényvédő szerekkel védekezhetünk, de minden esetben gázmesteri képesítéssel rendelkező szakember segítségét kérjük. Hosszabb idejű tárolásnál erre az év folyamán mindenképpen fordítsunk figyelmet, mert ezek a kártevők egész évben jelen vannak. A raktározás kezdetétől a tárolt áru minőségének folyamatos megtartása állandó figyelmet kíván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!